Családom a váram

A Bágyi Református Egyházközség közleménye

(0 Szavazat)53 megjelenítés

A család: kincsesláda avagy harcmező? Erre a kérdésre keressük a választ Becsky Borbála pszichológus segítségével, aki fenti előadását szeptember elsején, szombaton 13.30-tól tartja Maroshévízen. Az előadás része annak a programsorozatnak, amelyet a Bágyi Református Egyházközség szervezett a családok megerősítése céljából.

A „Családom a váram” programsorozat eddigi helyszíne a Homoródszentmárton községhez tartozó Bágy falu volt, ahol eddig 3 alkalommal került sor egy-egy megbeszéléssel egybekötött, interaktív előadásra. A projekt keretén belül elérkezett az idő arra, hogy egy kirándulást is szervezzünk a Hargita megyei Maroshévízre és Borszékre, ahol egy hosszú hétvége alatt a családpasztorációs előadás mellett olyan csapatépítő játékokkal is várjuk a résztvevőket, amelyeknek célja szintén a házastársi kapcsolat és a szülő- gyerek viszony megerősítése.

A házasságkötések után, a gyerekek születésével lényegesen megváltozik a szülők kapcsolata a családban.  A régebb „Kincsemnek” nevezett személyt sok esetben már „Anyának” vagy „Apának” szólítjuk. Ez a változás sok házastársi viszony megromlását eredményezi és ezzel egyidejűleg romlik a kommunikáció  és egyre fagyosabb lesz a családi légkör. Egy másik általános jellemzője a házastársi viszonynak, hogy a házasságkötés után nem fordítunk időt a kapcsolat ápolására. Lassan elmaradnak a mindennapokat megszépítő apró figyelmességek, a kedves szavak, az együtt töltött minőségi idő, amely hosszú távon a felek eltávolodását eredményezheti. Így a családon belüli konfliktusokat kezelni kell valamiféleképpen. Ebben segít meghívottunk, Becsky Borbála, aki mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta, a marosvásárhelyi Familia Centrum családpasztorációs központ alapítója. Emellett 4 gyerekes anyuka és református tiszteletes asszony, aki a közösségi élet minden csínját-bínját jól ismeri.

Ez a projekt, amelyet a Hargita Megyei Tanács támogat, a házassági viszonyok és családon belüli kapcsolatok megszilárdítását tűzte ki célul: ezt segíti az előadás, a műhelymunka, a kiscsoportos tevékenység, a közös strandolás és várostúra is, valamint a közösségépítő játékok Maroshévízen.

Szeptember 2-án az Úr napját hálaadó istentisztelettel kezdjük, a további vasárnapi program helyszíne viszont Borszék, ahol sor kerül az ásványvízgyár látogatására is, ami különleges helyszínnek számít. Emellett majd lehetőségünk lesz egy festői környezetben többtucatnyi gyógyvíz megkóstolására is.

A kirándulás célcsoportja: olyan fiatalok, akiket foglalkoztat a párkapcsolati téma, illetve a már házasságban élő felnőttek vagy éppen nyugdíjasok, akiknek több év tapasztalat áll a hátuk mögött. Összesen 20-25 fő jelentkezésére számítunk. Az előadás nyitott minden érdeklődő számára. Köszönetet mondunk ezúttal az önkéntes szervezőknek és a Hargita Megyei Tanács anyagi támogatásának is.

 

Jári Zsolt, bágyi lelkipásztor


[ Családi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774