Csíkcsomortán vonzerejét növelnék

Falugyűlést tartottak a tavaly felújított kultúrotthonban

(0 Szavazat)46 megjelenítés

Ferencz Csaba Csíkpálfalva polgármestere meghívására Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is részt vett február 25-én, vasárnap a csomortáni kultúrotthonban megtartott falugyűlésen.

 

Ferencz Csaba polgármester bemutatta a 2017-es eredményeket, tevékenységeket, és a 2018-as terveket ismertette. A tavalyi év egyik nagy megvalósítása az volt, hogy a Harvíz Regionális Víz- és Csatornaszolgáltatóval együttműködve sikerült felújítani a csíkcsomortáni vízhálózatot. Hargita Megye Tanácsa támogatásával idén felújítják a csík­pálfalvi sportpályát, és ravatalozót is építenek a községközpontban. Az Electrica ugyanakkor idén korszerűsíti a villanyvezeték-hálózatot. Ugyanakkor idén felújítják Csíkcsomortánban a Kárpátok Őre emlékmű előtti teret.

Borboly Csaba felszólalásában méltatta az elmúlt évek megvalósításait, és arról biztosította a helybélieket, hogy a továbbiakban is számíthatnak Hargita Megye Tanácsának segítségére.

– Csíksomlyó szomszédsága – ahova egyre több zarándok érkezik, a pünkösdi búcsúra és a Mária Úton az év többi részében is – Csíkcsomortánnak a vonzerejét is növeli, és erre jó idejében rá kell készülni – fogalmazott a megyeelnök, aki nagyra értékelte a helyi húsfeldolgozó létrehozásának tervét, ami a helyi vendéglátást erősíti és hozzájárul a vendégéjszakák számának növekedéséhez. Szintén jó példaként hozta fel a községben erőteljesen működő lovas mozgalmat, ami sajátos attrakció a turisták számára.

– Kellenek a távlatosabb célok, ami a fiatalok számára is kapaszkodót jelent, hogy tervezzenek itthon jövőt. Bizalommal kezdjük el keresni a közös célokat, mert ha vannak jó tervek, csak idő kérdése, hogy azokat mikorra sikerül valósággá tenni – emelte ki Borboly Csaba, aki példaként hozta fel, szükség lenne a Csíki-havasok fejlesztési tervének elkészítésére. A tanácselnök ugyanakkor gratulált  Ferencz Csaba polgármesternek és csapatának, hisz az elmúlt években sokat fejlődött a település.

 

Csíkszereda, 2018. február 25.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774