Csíkszeredában találkoztak az unitárius nők

Közösségépítő szerepüket méltatta Borboly Csaba

(0 Szavazat)10 megjelenítés

Az Unitárius Nők Országos Szövetsége 2019. évi konferenciáját és közgyűlését augusztus 31-én, szombaton a Csíkszeredai Unitárius Egyházközségben tartotta meg. A zászlósok bevonulása után a Szász Endre utcai templomba, ünnepi istentiszteletre került sor Molnár Imola lelkésznő vezetésével.

Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki beszédében a nők közösségépítő szerepét emelte ki:

– A nők elengedhetetlen főszereplői a közösségépítésnek, a közösség formálásának: nélkülük a köztünk létező szövetek sosem lennének olyan szorosak, mint amilyenek ma. Sok szempontból másak a nők: másként közelítenek egy problémához, másként hallgatják a problémákat, másként oldanak meg konfliktusokat, legyenek azok a családban, a gyermekek között, vagy legyenek a közösségen belül – hangsúlyozta a megyeitanács-elnök. Megítélése szerint megyénkben az unitárius egyház sok kisfalu megtartó erejét jelenti, az egyedüli intézmény.

Erről szóló Facebook-bejegyzése itt érhető el:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856/2289947591052611/

Az Országos RMDSZ Nőszervezetet képviselve Melles Mária tusnádfürdői alpolgármester elmondta, hogy további szoros együttműködésre keresik a lehetőségeket a jövőben is az azonos célok eléréséhez, amely a hagyomány, az értékek támogatása és egy szebb jövő megteremtése gyerekeink számára.

Csíkszereda, 2019. augusztus 31.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774