Dolgoznak a munkagépek Csíkban

A folyamatban lévő csíki beruházásoknál egyeztettek a következő lépésekről

(0 Szavazat)37 megjelenítés

A csíkszéki beruházásoknál egyeztetett Hargita Megye Tanácsa műszaki vezérigazgatósága május 18-án, hétfőn megoldásokról tárgyalva a felmerült akadályokról a munkálatok kivitelezőivel, tervezőivel és a munkálatok felügyelőivel.
A megyei tanács által fenntartott Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznál újrakezdték a műtőblokk kialakítását. Ezen munkálatokat Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor is ellenőrizte.

Az új műtőblokkban modern feltételek között zajlik majd a műtéti tevékenység. Egy szintre lesz csoportosítva minden műtő, és elegendő hely áll majd rendelkezésre a szükséges kiszolgáló helységek számára is.  Jelenleg öt műtőben kilenc szakág műtéteit kénytelenek elvégezni, az új műtőblokkban pedig tíz műtőhelyiség lesz.

2012-ben a második emelet megerősítését és átalakítását, egy új szint megépítését, valamint az átjárónak helyet adó új épülettest csatlakozását kezdték el. Ezeket a munkálatokat azonban a következő évben fel kellett függeszteni, mivel az akkori kivitelező csődöt jelentett. A beruházás folytatása érdekében az elmúlt években felül kellett vizsgálni az elvégzett munkálatokat, és a műszaki tervet is aktualizálni kellett.

A dokumentációk véglegesítését és az engedélyek beszerzését követően lehetett ismét meghirdetni a munkálatok befejezésére a közbeszerzést. 2018-ban háromszor kellett megismételni a procedúrát, mivel nem volt jelentkező építőcég. 2019 év elején a negyedik kiírásra jelentkezett cég, amellyel sikerült szerződést kötni.

Sajnos az elmúlt hónapokban a tűzvédelmi rendelkezések változta, ezért a tervek újbóli módosítására van szükség. A tegnapi egyeztetésen azt az igéretet kapták, hogy legkésőbb jövőhét elején elkészül, és ismét dolgozhatnak. Jelenleg zajlanak munkálatok, de a nagyobb beavatkozásokkal várni kell. Új standardok szerint kell a falakat burkolni és a különböző vezetékek behúzása is az új tervek szerint kell elkészüljenek.

Korodi Attila képviselő elmondta, számos mérnöki és szakmai kérdés van, amelyet különböző szabályozások miatt újra kellett értékelni, és az uniós helyzet miatt, a papírmunka is elhúzódik, de elvileg ebben az évben ez lezárul, és akkor fel lehet használni a költségvetési ráfordítást. A képviselő szerint ugyanakkor fontos, hogy sikerült két éven keresztül Bukarestből sok millió lejes támogatást nyújtani, ha ez a beruházás megvalósul, akkor a munkafolyamatok a kórházzal zökkenőmentesebbek lesznek, sokkal kiszámíthatóbb lesz az orvosi ellátás.

Zajlanak a munkálatok az ötödik ház építésénél is, amely további négy orvoslakásnak biztosít helyet. Hargita Megye Tanácsa tavaly kezdte el ezt a munkálatot, amely négy kétszobás lakást fog tartalmazni. A lakások nappalit, előszobát, konyhát, fürdőszobát, hálószobát és egy kamrát foglalnak majd magukban.

 

A tegnapi munkamegbeszélésen kiderült, hogy a csatornahálózat átköltöztetésére van szükség, amely miatt néhány fa eltávolítására is szükség lesz. Ennek engedélyezési folyamata hosszadalmas, a városi önkormányzat, környezetvédelmi hatóság engedélye után a szépvízi erdészet kell eltávolítsa a fákat. Az építkezés folytonosságának biztosítása érdekében ezért a megyei tanács az engedélyező hatóságok közreműködését kéri.

 

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a beruházások mellet a majdani regionális klinika számára fontos a humánerőforrás biztosítása, a megfelelő szakemberek idevonzása, ehhez pedig orvoslakásokra van szükség, a városi önkormányzat által igért terület átadása a tömbházak építésére továbbra is várat magára.

– Azt halljuk orvosainktól, hogy további lakásokra van szükség. Úgy lehet idehozni szakembereket, ha tudunk biztosítani feltételeket. Nincs rendben, hogy a mai napig nem kaptunk területet az orvos lakások építésére. Felhívással fordulok a város felé, hogy a területet adják át, vagy ha nem lehet, ezt mondják ki. Ezzel párhuzamosan kérem a lakosságot, hogy a kórház vonzáskörzetében, akinek van eladó területe elérhető áron, azok jelentkezzenek, mert szeretnénk orvos lakásokat építeni. Tizenhat orvosnak van szüksége lakásra, akik kórházunkat erősítenék – tette hozzá Borboly Csaba.

 

Folytatják a megyei utak építését Csíkban is

Dolgoznak a munkagépek Hidegségen is a 127A jelzésű megyei út mentén. A több részben megvalósuló beruházás részeként, jelenleg a településen belül dolgoznak Hidegségen. Támfalakat építenek az árvízvédelem kiépítésére, valamint új hidakat építenek. Négy kilométernyi támfalat építenek összesen. A tegnapi egyeztetésen a kivitelező vállalta, hogy behozza a lemaradást. Állításuk szerint a vasbetont gyártó cég által voltak akadályoztatva, akik a járvány idején nem dolgoztak.

A hidak tekintetében a pótutak nyomvonalát egyeztették, amelyen áthalad majd a forgalom, amíg az új hidak használhatóak lesznek.

Hargita Megye Tanácsa a teljes megyei út felújításába kezdett Bákó megye határáig. Ezzel folytatják az árvízvédelmi munkálatokat követően.

– Örvendünk, hogy hosszú éves várakozás után elkezdődtek a munkálatok, amelyeket korábban megszavaztunk. Átjárható lesz a 127A megyei út és reméljük, hogy ez a községünk javát fogja szolgálni – mondta el a helyszínen Rácz Árpád megyei tanácsos.

Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere hozzátette, a kijárási tilalom ellenére jól haladtak a munkálattal az elmúlt időszakban.

– Az utak mellett, iskolák, kultúrházak, focipálya felújítása zajlik, minden patakon valami történik. Gondolom, hogy sikeres kivitelezés lesz, és a turistáknak ez az összekötő út, ami a Gyilkos-tó fele vezet nagy előny lesz a helyi vállalkozóknak, panzióknak. Majd ha elindul az élet, itt megindul a forgalom, ez egy nagy előrelépés községünknek – tette hozzá a polgármester.

Egyeztettek a Csibát Oltalfuval összekötő 123F jelzésű megyei út munkálatainál is.

A felújítandó szakasz, Olfalu felöli végén kerülő útvonalat kell kijelölni, hogy az új híd építését elkezdhessék. Emellett egy hetven méteres szakaszon a víz alámossa az út alapját, ezért a tervező megoldást kell találjon, hogy az út süllyedését elkerüljék.

Szentes Antal megyei tanácsos szerint, fontos, hogy a települések a megyei utak mentén is legyenek összekötve, annál is inkább, hogy a gazdák gépeikkel ezeken az útvonalakon közlekedjenek, nem pedig a forgalmasabb európai jelzésű úton. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az úton súlykorlátozás lesz, így a teherforgalom nem használhatja terelő útként, megőrizve azt a gazdák számára, akik így könnyeben eljutnak a mezőgazdasági területekre.

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere kiemelte, a községlakói örömmel fogadták a beruházás elindulását, amely hozzájárul a községben következő más beruházások sikeréhez is. Ugyanakkor a térség turizmusának újraindulásához is hozzájárul majd.

Hargitafürdőn a 138A megyei úton is gondokat okoz a víz beszivárgás az úttestbe. Jelenleg átereszeket építenek be, hogy megfelelően elvezessék a vizet és az ne tegyen kárt a későbbiekben az úttestben. Néhány szakaszon a kötőréteg aszfaltburkolatán repedések jelentek meg, ezt az építkezés előtt nem lehet előrejelezni, tekintve, hogy a munkálatok során az építő terepet megmozgatják, a víz pedig új utat keres magának. Amennyiben időben jelentkeznek ezek a problémák, azt a munkálatok során még kitudják küszöbölni.

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok is Csíkban. Minden aszfaltozott megyei szakaszon kátyúznak. Elvégezték a rezgő sávok felfestését minden település ki- és bejáratánál, szalagkorlátokat helyeztek ki. Elkezdték az egybefüggő aszfaltréteg leterítését az Akó kaputól egészen Ménaságújfaluig, összesen nyolc kilométer hosszan.

György József, Csíkszentgyörgy polgármestere elmondta, a korábbi aszfalt 8-10 éve készülhetett el, azóta pedig jócskán romlott a minősége. Régóta várt munkálat kezdődött el a községben, az új aszfaltnak köszönhetően biztonságosabb lesz a közlekedést, tekintve, hogy az útszakasz forgalma megnőtt az elmúlt években.

Átadták a terepet a 123-as jelzésű megyei út kivitelezőjének is. Csíkszentmárto kijáratától az egerszéki eltérőig fognak neki a beruházásnak. A kivitelezés 45 hónapnyi munkálatokat jelent. Az út aszfaltozása mellett 37 átereszt építenek az úttestbe, egy hidat felújítanak, a jelenlegi négy fahíd helyett pedig betonhidakat építenek.

Az egerszéki eltérőtől Neamț megye határáig tartó szakasz tervezési fázisban van.

Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere a helyszínen elmondta, több évvel ezelőtt elkészültek az előtanulmányok és most örömmel fogadták, hogy sikerült kivitelezőt is találni a munkálatokra, amelyet már régóta várnak a helyiek. Gazdasági és turisztikai szempontból is jelentős beruházás a község számára.

Becze István, megyei tanácsos szerint, ha továbbra is ebben az ütemben haladnak a beruházások Csíkban, nem marad aszfaltozatlan út.

– A következő időszak a gazdaságfejlesztési kihívások időszaka lesz, hogy tudnak az emberek megélni, vállalkozások újraindulni, ebben az infrastruktúra fontos lesz. Látva ezeket beruházásokat bizakodó vagyok a jövőt tekintve – tette hozzá a megyei tanácsos.

A beruházásokról készült összefoglaló az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2616500451789358/

 

Csíkszereda, 2020. május 19.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774