Egész napos rendezvény a magyar design bemutatására

A fiatalok higgyenek a lehetőségekben

(0 Szavazat)62 megjelenítés

A magyar design bemutatásáról szóló egész napos program nyílt szerdán, május 11-én 12 órakor a csíkszeredai Sapientia EMTE épületében. A XII. Hargita Megyenapok keretében zajló A magyar design a Rubik-kocka jegyében című rendezvény Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Sapientia egyetemnek és Hargita Megye Tanácsának közös szervezésében jött létre. A megnyitóra már kipakoltak a Sapientia földszintjén a tavaszi vásár árusai, és a félemeleten megtekinthető volt a rajzkiállítás. 

Elsőként Makó Zoltán dékán üdvözölte a jelenlevőket, aki elmondta, hogy a magyar design nemzetközi szinten elismert Rubik Jenő, a Rubik-kocka feltalálója mellett több szakembernek köszönhetően. Kiemelte a kreativitás fejlesztésének fontosságát, szerinte az oktatás is ebbe az irányba kell elmozduljon.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: egyes tárgyaknak áruk, másoknak történetük is van. A mi kézműves termékeinknek mondanivalójuk van, visszaadják a tájat vagy hagyományainkat, hiszen a kreativitás a kultúránk része, mondta. A tehetséges fiatalokat arra bíztatta, hogy keressék meg azt az utat, ahol ezt kamatoztatni tudják. Hozzátette: a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget, hogy itthon megvalósítsák önmagukat. A bemutatkozásra adnak lehetőséget a különböző kiállítások, a havi vásárok, a határokon átívelő kulturális projektek. A megyeelnök hangsúlyozta: Hargita Megye Tanácsa igyekszik megkeresni a támogatás lehetőségét, ehhez partnereket is keres, ezért köszönetet mondott a főkonzulátusnak és az egyetemnek a partnerségért. Végül azt mondta a fiataloknak: higgyenek a lehetőségekben.

A magyar nemzet igazi kincse a tudás, fogalmazott Szarka Gábor konzul, a Rubik-kocka is egy magyar ember innovatív találmánya, amelyet megismert az egész világ. A tehetség önmagában nem elég, kibontakoztatására olyan intézményekre van szükség, amelyek ezt támogatják, ilyen a Sapientia egyetem, majd ennek kapuit elhagyva Hargita Megye Tanácsa, méltatta a jó partnerséget a konzul.

A rajzkiállítás legjobb munkáiért járó díjakat Szarka Gábor adta át, illetve Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsa különdíját.

Csíkszereda, 2016. május 11.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774