A csíkszeredai megyeházán fogadták a német delegációt
(0 Szavazat)51 megjelenítés
Testvérkapcsolatokat alakítanának ki a két térség intézményei között, és jó gyakorlatokat cserélnének a Hargita megyeiek és Németország északi térségének képviselői, hangzott el június 24-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán tartott beszélgetésen. A német delegációt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke fogadta, a találkozón jelen volt Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője és Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzás irodájának vezetője, a német delegációt ft. Gerhard Ulrich, az Észak-Német Evangélikus-Lutheránus Egyház elnökpüspöke vezette, a találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök szervezte.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2015 június 25
Borboly Csaba megköszönte a delegációnak a látogatást, és Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek a találkozó megszervezését. A megyeelnök bemutatta Hargita megyét a vendégeknek, és ismertette, hogy a földrajzi adosságainak köszönhetően igyekeznek nagy figyelmet fordítani a mezőgazdaságra, az állattartásra, a turizmusra. A történelmi egyházak fontos szerepét is hangsúlyozta, mint mondta, az élet szinte minden területén igyekszik a megyei tanács együttműködni az egyházakkal. Meg kell tartani a kisfalvakat, hiszen számos lehetőséget kínálnak, és befektetőket kell vonzani a térségbe, ismertette a prioritásokat az elöljáró.
Gerhard Ulrich bemutatta Németország északi térségét, melynek része Hamburg is, amely gazdag város kikötőivel, kereskedelmi útjaival. De az északi térségnek van rurális része is, így a multikulturalitás és a több vallás jelenléte jellemzi, illetve ott is fennáll a kisebbségek kérdése. Az evangélikus egyház együttműködik a mezőgazdasági szövetkezettel, diakóniai szervezetekkel és az önkormányzatokkal. Hatáskörükbe tartozik a betegek, idősek és fogyatékkal élők gondozása, amiért a partnerek közösen vállalják a felelősséget. A német mintákat nem lehet teljes mértékben átvenni, de tapasztalataikat szívesen megosztják a Hargita megyeiekkel, hangsúlyozta Gerhard Ulrich.
Borboly Csaba kiemelte azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekben együtt tudnának működni, ilyen az oktatás-nevelés kérdése kiélezve az after school programokra, vagy a mezőgazdaság. Az európai uniós finanszírozások megpályázásánál partnerségben erősíthetnék egymást, illetve a turizmus területén számos befektetési lehetőség van Hargita megyében, amelyre szívesen fogadják az érdeklődőket, mondta a megyeelnök.
Elekes Zoltán a szociális szolgáltatásokat mutatta be, mint hangsúlyozta, jól együttműködnek a németországi és az osztrák partnerekkel. Beszámolt az otthoni gondozás programról, amely egyedülálló az országban, az öregotthonokról, amelyek egy része az egyház adminisztrálásába tartozik. A Hargita megyei szociális hálózat az egyik legjobban fejlődő az országban, sikeres a falugondnoki programja is, mondta az igazgató. Hozzátette: nyitottak az együttműködésre, a jó gyakorlatok megismerésére.
A németországi delegáció tagjai azt mondták, szeretnék a partnerség létrejöttét a két térség szervezetei között, ezért ezt közvetítik az illetékeseknek, segítik a kapcsolatfelvételt.
Barabás Csaba a beruházásvonzás iroda kérését továbbította, miszerint járjanak közben a gazdasági partnerek keresésében.
Összegzésként Borboly Csaba elmondta, hogy a találkozón megbeszéltek alapján célzott anyagokat készítenek – például testvérkapcsolati felkérés -, amiket eljuttatnak a delegációnak. A delegáció tagjai azt mondták, az iratokat továbbadják az illetékeseknek, megteremtik a kapcsolatfelvétel lehetőségét.
Csíkszereda, 2015. június 24.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)51 megjelenítés