Egyszerű lépésekkel a szebb székely tájképért

(0 Szavazat)33 megjelenítés

- Megengedhetetlen, hogy elhagyott kábelek, régi antenna és telefonkábeleket tartó oszlopokkal találkozunk a megye számos településén. Ezek a leromlott állapotú oszlopok gyakran veszélyt jelentenek a falvakban járó gyerekekre és lakókra. 

Sok esetben előfordul, hogy a rosszabb időjárás miatt az útra dőlnek, veszélyeztetve a közúton közlekedőket, s nem utolsó sorban rontják településeink összképét. Ezért a megyei tanács arra kéri a községvezetőket, hogy vegyék nyilvántartásba az összes ilyen esetet, készítsenek fényképes dokumentációt, és szólítsák fel a szolgáltatókat az oszlopok eltávolítására - összegezte a kezdeményezés célját Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke.

Hargita Megye Tanácsa összesíti a hasonló eseteket, és nyomást gyakorol a szolgáltatókra a jelzett állapotok megszűnése céljából, ezért arra kérte fel a megyeelnök a helyi önkormányzatok vezetőit, hogy egy rövid kérdőív, valamint az esetekre vonatkozó dokumentációval kezdeményezzenek közös fellépést.

Az urbanisztikai szabályzatról szóló 2011/490-es számú kormányhatározat tiltja a távközlési, elektromos, víz- és egyéb vezetékek föld feletti felszerelését, és föld alatti műszaki csatornákba helyezésüket írja elő. Ezenkívül a Közlekedési Minisztérium 2017/1294-es számú rendeletének előírásai alapján a községvezetők felszólíthatják a távközlési, elektromos-, víz- és egyéb szolgáltatókat, hogy saját költségükön helyezzék a föld alá a vezetékeiket. Ugyancsak felszólíthatják az említetteket a mezőgazdasági területen lévő, használaton kívüli oszlopok eltávolítására. A jogszabályok értelmében pedig a beruházási engedélyek kibocsátásánál figyelembe kell venni a rendelet előírásait, és azokat az útfelújítási tervekbe is bele kell foglalni.

Az éktlenkedő oszlopokról, a lelógó veszélyes kábelekről élő bejelentkezésben is beszámol Borboly Csaba, és kéri a lakosság segítségét, hogy jelezzék a problémákat:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1514632288584149/?notif_id=1519046652360516&notif_t=live_video_explicit

Csíkszereda, 2018. február 19.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774