Éjszakára feloldják a súlykorlátozást egyes megyei útszakaszokon

Továbbra is csak engedéllyel használhatják a rönkszállítók

(0 Szavazat)28 megjelenítés

Mint arról korábban tájékoztattunk Hargita Megye Tanácsa március 5-18. között betiltotta a rönkszállítást a megyei kövezett utakon, tekintettel a tavaszi hóolvadásra, amely jelentősen gyengíti az út terhelhetőségét. Ugyanakkor a múlt héten az a döntés született, hogy egyes szakaszokon feloldják a tiltást.

Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a közösségi oldalon is jelezte a megye térségeit nagyon különböző, sajátos környezetéghajlat jellemzi, hiszen Udvarhely- és Keresztúr-térségekben már beköszöntött az a fokú tavaszias időjárás, amely csökkenti a kövezett utak terhelhetőségét, azonban ugyanez Csík- és Gyergyó-tréségekben még várat magára. Hargita Megye Tanácsa illetékes osztálya ezért a múlt hét folyamán megvizsgálat azon útszakaszokat, ahol éjszakára ezt a tiltást feloldhatják és engedélyezik a rönkszállítást 22 – 8 óra között. Ezen szakaszok a 123-as jelzésű megyei út, Csíkszentmárton kijáratától a megyehatár fele, a 127-es, Ditró és Tölgyes között, a 125-ös, Balánbányától a 127-es út kereszteződéséig, a 125A út, valamint a 153C út, Gyergyóremete és a megyehatár között. Megjegyzik, hogy az engedmény továbbra is a speciális szállítási engedéllyel rendelkező (autorizație specială de transport) járművekre vonatkozik.

Borboly Csaba hozzátette, nehéz megtalálni a közös nevezőt, hogy a rönkszállítók is közlekedhessenek, de az út járhatósága is megmaradjon a kis autók számára is. A megyei tanács elnöke továbbra is számít a helyiek bejelentésére a megrongált utak kapcsán.

Csíkszereda, 2019. március 11.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774