Elkészült a décsfalvi templom

Hargita Megye Tanácsa összesen 140 ezer lejjel támogatta a beruházást

(0 Szavazat)127 megjelenítés

Megépült Décsfalván a református templom, a harang is a helyére került, így minden készen áll az augusztus 6-i avatóünnepségre. A templom megépítését a közösség jogos igénye hívta életre, hiszen a décsfalviak az anyaegyház templomába jártak istentiszteletre. 

A jelentős beruházás a helyi és a megyei tanács közös erőfeszítésével valósulhatott meg. Az alapkőletétel 2014-ben volt, abban az évben 30 ezer lejes támogatást nyújtott Hargita Megye Tanácsa. 2015-ben újabb 30 ezer lejes finanszírozást íteltek oda, 2016-ban 50 ezer lejjel, idén pedig szintén 30 ezer lejjel támogatta a megyei tanács a főként a helyi közösség számára fontos munkálatot. Az elkészült templomot ma, augusztus 3-án megtekintette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A terepszemlén jelen volt Farkas Mózes, a község polgármestere, Fosztó József református lelkész és Sándor György térségi megyei tanácsos is.

– A legnagyobb eredmények egyike, mikor olyan elkészült beruházásokat tekinthetünk meg, amelyek fontosak egy közösség életében. Biztos vagyok benne, hogy a templom és a két multifunkcionális terem a közösségi élet fontos színterei lesznek. A megyei tanács mindvégig támogatta a munkálatokat, hiszen prioritás számunkra az élhető körülmények biztosítása a megye településein. Történelmi egyházaink fontos szerepet játszanak közösségeink életében, ezért is igyekszünk programjaikat, beruházásaikat támogatni. Remélem az elkészült ingatlanban fiatalok és idősek egyaránt megtapasztalják a közösséghez tartozás fontosságát, annak megtartó erejét – nyilatkozta a beruházás kapcsán Borboly Csaba. Hozzátette, az erős székely közösséghez erős anyaországra is szükség van, és felhívta a figyelmet a regisztráció fontosságára a 2018-as magyar országgyűlési választásokra.

Csíkszereda, 2017. augusztus 3.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774