Elkezdik a megyei kórház új szellőztetőrendszerének munkálatait

Megérkezett a ventilációs csövezet

(0 Szavazat)50 megjelenítés

Megérkezett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályán felszerelésre váró ventilációs csövezet, amely az épület külső felére kerül. Mint ismeretes, a megyei kórház felújítása évekkel korábban kezdődött, ennek a nagyszabású beruházásnak a része az intenzív osztály új szellőztetőrendszerének kialakítása. Kisebb csúszások után október végén sikerült átadni a munkakezdési parancsot, ennek nyomán szállítják a csövezetet. 

A Termhidro Kft. cég vezetősége azt ígérte, hogy már a mai naptól 20 munkás elkezdi a munkálatokat. A kivitelezési idő hatvan munkanap. A kórházat fenntartó, a felújítást lebonyolító Hargita Megye Tanácsa reméli, hogy a cégnek sikerül betartani a szerződésben vállalt határidőt.

Mint arról többször is beszámoltunk, a munkálatokra két cég jelentkezett, a bukaresti Unicomp Kft. és a brăilai Termhidro Kft. A közbeszerzést utóbbi nyerte, mivel az Unicomp Kft. nem küldte be időben a kért kiegészítéseket. A céget ezért kizárták a közbeszerzésből, erre az óvást nyújtott be, ám azt elutasította az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC). Az említett vállalkozás pert indított, de keresetét ebben az esetben is elutasították.

A szerkezetet a kórház második és harmadik emeletére szerelik, a műtőkbe és a kórtermekbe is, ahol elsődleges funkciója a levegőcsere, vagyis a friss levegő biztosítása, valamint a légkondicionálás (hűtés és fűtés). A rendszer speciális levegőcserét hoz létre, nem találkozik a kimenő, illetve a bejövő levegő. A csövezet a kórtermekben és a műtőkben antibakteriálisan kezelt légcsatornákból áll, a kinti részre pedig alumínium- és horgonyzott részű elemek kerülnek, amelyek elvonják a füstöt, ezenkívül a rendszer HEPA szűrőkkel van ellátva, amelyek nem engedik át a baktériumokat, úgynevezett steril szobákat lehet létrehozni. A csöveket Romániában gyártják, az inox antibakteriális kezelését országos szinten csak két cég képes elvégezni, amelyhez tartozik egy alapkezelés, valamint egy beszerelés utáni kezelés is.

Csíkszereda, 2015. december 3.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774