Csatlakozásra hívta a június 5-i tanácsülésen Hargita Megye Tanácsának testületét Borboly Csaba
(0 Szavazat)29 megjelenítés
Több gyergyószéki beruházás finanszírozásáról döntött ma, június 5-én Hargita Megye Tanácsa a borzonti kultúrotthonban megtartott kihelyezett ülésén, de ugyanakkor terítékre került az úzvölgyi haditemető ügye is, és a holnapi, élőlánc formájában tervezett csendes tiltakozás, amelynek kapcsán csatlakozásra hívta a tanácsosokat Borboly Csaba megyeelnök.
Utolsó frissítés: szerda, 2019 június 05
Több gyergyószéki beruházással kapcsolatosan született döntés a mai tanácsülésen, ez is indokolta a kihelyezett ülés helyszínének választását, mondta az ülés kezdetén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A kultúrotthon adott helyet a megyei tanács júniusi soros ülésének, amit Hargita Megye Tanácsa finanszírozásával, közös munkával, a kalákaprogram keretében újítottak fel, ismertette Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu község polgármestere.
A tanácsülés elején Borboly Csaba aláírta azt a levelet, amelyet Dormánfalva polgármesterének címeztek, és amelyben felszólítják arra, hogy vonja vissza a június 6-ra, a Hősök napjára az úzvölgyi temetőben tervezett ünnepség jóváhagyását, ugyanis újabb törvénytelenséget követ el. Az úzvölgyi temető Hargita megye területén található, így ott szervezendő rendezvényre nem adhat engedélyt a szomszédos megyében található önkormányzat, továbbá ebben az időpontban más rendezvény is zajlik, és törvény szerint több esemény egyidőben való megtartására ugyanazon a helyszínen, nincs lehetőség, magyarázta Borboly Csaba. Továbbá útlezárást sem kértek, és a környéken útjavítások zajlanak, tette hozzá Hargita Megye Tanácsának elnöke. Ne halmozzanak törvénytelenséget törvénytelenségre, ez nem hoz megoldást, hangsúlyozta Borboly Csaba, és csatlakozásra hívta a megyei tanács tagjait a holnapi, 16 órakor kezdődő úzvölgyi csendes tiltakozáshoz, A hősök nyugalmáért! elnevezésű élőlánchoz. A kezdeményezéshez csatlakoznak Kovászna megye önkormányzati képviselői is, az esemény az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/events/468373893931531/
Borboly Csaba átadta az ülés vezetését Bíró Barna Botond alelnöknek, aki a feladatot Barti Tihamér alelnökre bízta, hogy ismertesse a Gyergyó területét érintő beruházásokat.
Nagy összegű beruházás a 135-ös megyei út felújítása Maros megye határáig, akárcsak a 127-es megyei út Gyergyóditró és Gyergyótölgyes közötti szakaszának megépítése. Ezekre finanszírozási igényét benyújtotta a megyei tanács a minisztériumnak, a munkálatok technikai dokumentációját elfogadta a testület.
Összesen több mint hárommillió lej értékben finanszírozza Hargita Megye Tanácsa a gyergyószéki beruházásokat, az erre vonatkozó tanácshatározat-tervezeteket elfogadta a testület. Ezekkel az összegekkel gyergyószéki önkormányzatok költségvetését egészítik ki, főként már folyamatban levő európai uniós vagy PNDL-s projektek esetében, ismertette Barti Tihamér. Nemcsak az útépítéseket finanszírozzák, hanem turisztikai objektumok létrehozását, mint a borszéki bobpálya megépítése, amely reményeik szerint idén elkészül, a gyergyóremetei piac munkálatai, számos felújítás Gyergyóalfaluban, amelyek mind a gyergyószéki lakosság javát szolgálják, mondta a meghozott döntések kapcsán Barti Tihamér.
A borzonti kihelyezett ülés egyik fontos napirendi pontja az egyháztámogatási program kiértékelésének elfogadása volt, mondta Bíró Barna Botond. Hargita Megye Tanácsának alelnöke beszámolt arról, hogy ez alkalommal negyven sikeres pályázatot bíráltak el, de lesz újabb kiírás, mivel van igény a támogatásra. A pályázatok közül többet vissza kellett utasítani annak a miniszteri értesítésnek a nyomán, amely szerint ezután nem támogathatják az orgonavásárlást, kántori- és papi lakok, plébániák felújítását, viszont az imaházak finanszírozhatók, hangzott el a tanácsülésen. A minisztérium utasítása, az időközbeni visszavonások és a formai hibák miatt végül negyven pályázatot bíráltak el pozitívan.
Borzont, 2019. június 5.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)29 megjelenítés