Először játszik a kecskeméti színház társulata Hargita megyében

Hargita és Bács-Kiskun megye jó kapcsolatát több ágazatra kiterjesztenék 

(0 Szavazat)96 megjelenítés

Premiernek számít a kecskeméti Katona József Színház Hargita megyei vendégszereplése. A magyarországi társulat Boeing, Boeing című előadását Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatja be. Hargita és Bács-Kiskun megye testvérkapcsolatáról, közös programjaikról, a napokban bemutatott színházi előadásról a csíkszeredai megyeháza márványtermében sajtótájékoztatót tartott Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója.

Hargita és Bács-Kiskun megye testvérkapcsolata követendő példa, hiszen a két megye élettel és tartalommal tölti meg ezt a kapcsolatot, fogalmazott a sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond. Premiernek számít a mostani vendégszereplés, de ezt a kulturális kapcsolatot is állandóvá szeretnék tenni, mondta a megyei tanács alelnöke, és reményét fejezte ki, hogy ez is olyan sikeres együttműködés lesz, mint az egészségügyi szűrőprogram, melyet idén Remetén tartottak, jövőre pedig Csík térségében (http://www.hargitamegye.ro/hirek/varjak-a-csiki-telepulesek-jelentkezeset-a-jovo-evi-egeszsegugyi-szuroprogramra.html ) Hargita megye büszke gyümölcsöző testvérkapcsolatára, melynek keretében több mint tíz éve ingyenes szűrővizsgálatot biztosítanak a lakosságnak a bács-kiskuni orvosok. Ezt a kapcsolatot szeretnék erősíteni és a jövőben minél több ágazatban hasonló sikereket elérni, így kulturális téren is, tette hozzá Bíró Barna Botond. Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a megyét kultúrafogyasztó emberek lakják, így bízik benne, hogy a kecskeméti társulatnak teltházas előadásai lesznek. A Hargita megyeiek büszkék színházi társulataikra, mondta az alelnök, és reményét fejezte ki, hogy az együttműködésnek köszönhetően a Hargita megyeiek is játszhatnak majd a magyarországi testvérmegyében. Bíró Barna Botond megköszönte mindhárom Hargita megyei város színházának, illetve Magyarország kormányának és minden támogatónak, hogy létrejöhet ez a vendégszereplés.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő ígéretett tett arra, hogy segíteni fogja a testvérkapcsolat építését. A cél, hogy minden területen, így kulturális téren is kialakuljon a kölcsönösség, a vendégszereplések rendszere.

Szeretnék, hogy ez a kulturális kapcsolat is élő legyen, mint az egészségügyi szűrőprogram, fejtette ki Cseke Péter igazgató, aki mint mondta, örült a vendégszereplés ötletének, és köszöni mindenkinek, aki a létrejöttét segítette.

Az előadás főtámogatói Hargita Megye Tanácsa és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés. A kecskeméti társulat ma Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban, holnap Csíkszeredában a Csíki Játékszínben és június 21-én Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban játszik, mindenik helyszínen 19 órától.

Csíkszereda, 2017. június 19.  


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, február»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774