Érdeklődés övezi az Európai Kreativitás Napját

Fotótippek a megyeházán

(0 Szavazat)57 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa a tíz országot átfogó CreArt projekt keretében immár negyedik éve ünnepli meg az Európai Kreativitás Napját. Idén több napos rendezvénysorozatot szerveztek, amely pénteken kezdődött el.

Március 18-án, pénteken délbe több mint száz csíkszeredai középiskolás gyűlt be a megyeháza márványtermében, ahol Zonda Erika, a CreArt projekt menedzsere köszöntötte őket és ismertette a programot, továbbá felsorolta azokat a képzőművészeket, akik az elmúlt években részt vettek európai vándorkiállításokon és rezidens programokon. A 2015-ös Én és a város CreArt európai vándorkiállításra Hargita megyéből Iochom Zsolt fotóst választotta be Lucas Cuturi nemzetközi kurátor, így őt kérték fel a szervezők, hogy a diákoknak adjon hasznos fotózási tanácsokat. A 45 perces előadás során 25 fotótippet osztott meg a hallgatósággal, majd a felmerülő kérdésekre is választ kaptak a fiatalok.

Közös tárlat a Kossuth utcai galériában

A pénteki nap egy közös tárlattal csúcsosodott ki, a Csíki Székely Múzeum Kossuth Lajos utcai galériájában az elmúlt évek CreArt európai vándorkiállítására beválasztott hat képzőművész munkáiból nyílt közös kiállítás. A kiállító művészek: Márton Ildikó, Veres Imola, Fülöp József, Iochom Zsolt, Fodor Zsuzsánna és Kovács Kinga. 

Házigazdaként Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója köszöntötte a tárlatlátogatókat. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke örömének adott hangot, hogy a Hargita megyében született értékeket egész Európában megismerhették, és a képzőművészek is kitekintést nyerhettek más országok művészvilágába.

– Elsősorban a most kiállító művészeknek gratulálok, hisz hiába lenne a megyei tanácsnak nyertes pályázata, hogyha nem lennének olyan alkotók, kurátorok, akik viszik a zászlót és az ügy mellé állnak. Székelyföld ezáltal jobban jelen van az európai kulturális életben, gazdagítjuk Európát – fogalmazott Borboly Csaba.

Zonda Erika programokért felelős vezérigazgató, a CreArt projekt menedzsere nagyon fontosnak tartja a megye képzőművészei számára a projektet, amely hozzájárul az alkotók és alkotásaik Európa más városaiban való megismeréséhez. A projekt 2012-ben kezdődött és 2017-ben zárul.  Eddig a projekt keretében tíz Hargita megyei művészt választottak ki, hogy részt vegyenek a nemzetközi tevékenységekben.

2013-ban Márton Ildikó és Veres Imola jelen voltak az első európai vándorkiállítás, a  More Real Than The Real háom állomásán: Valladolidban (Spanyolország),  Lecceben (Olaszország) és Aradon (Románia). A White Noise, Black Words második nemzetközi vándorkiállításon, melynek egyik állomásának Vilnius (Litvánia) és Zágráb (Horvátország) mellett Hargita megye adott helyet, megyénk egy képzőművésze, Fülöp József vett részt a kiválasztott munkáival. A 2015-ös Én és a város nemzetközi vándorkiállításon való részvételre, melynek Pardubice (Csehország), Linz (Ausztria) és Genova (Olaszország) adott helyet, Lucas Cuturi nemzetközi kurátor megyénkből Iochom Zsolt fotós alkotásait választotta ki. Kovács Kinga és Fodor Zsuzsánna azon 21 képzőművész közé tartoznak, akiket Luisa Santos, a 2016-os CreArt vándorkiállítás kurátora választott ki, hogy részt vegyenek alkotásaikkal a 2016-os a Jegyzetek a jövőről témájú vándorkiállításokon, melynek Kaunas (Litvánia), Kristiansand (Norvégia) és Aveiro (Portugália) városok adnak helyszínt.

A kiállítást szakmai szempontból Botár László képzőművész, a CreArt szakértője méltatta. A tárlat március 30-ig látogatható hétköznaponként 12-18 óra között.

Hétfőn is folytatódik a rendezvénysorozat

Március 21-én, hétfőn 10 órától az Anyaság témában tartanak műhelymunkát a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Középiskola diákjainak részvételével a megyeháza márványtermében.
Ugyancsak hétfőn 11 órától a Hargita Megyei Művészeti Népiskolával közösen húsvéti tojásírásra várják a kisiskolás csoportokat Hargita Megye Tanácsa földszinti hátsó kiállítóterében.
Az idei CreArt európai vándorkiállítás témája: Jegyzetek a jövőről. A Hargita megyei alkotók munkáit felvonultató kiállítást március 21-én, délután 17 órától nyitják meg a Megyeháza Galériában. A kiállító művészek: Csata Kinga Ibolya, Fodor Zsuzsánna, Iochom Zsolt, Kovács Kinga, László Hajnalka, Mezey Ildikó, Szakács Eszter és Vitos Hajnal.

Csíkszereda, 2016. március 19.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774