Hargita Megye Tanácsa növeli a románoktatásra szánt keretösszegét
(0 Szavazat)22 megjelenítés
Az idei érettségi vizsga végleges eredményeinek láttán Borboly Csaba közölte, az eddigieknél is határozottabb lépésekre van szükség, hogy a kormány felismerje: radikális változtatások kellenek, ha jobb eredményeket szeretnénk. Számos intézkedése mellett Hargita Megye Tanácsa jövőre növelni fogja azokat a pályázati keretösszegeket, amelyeket a román nyelv elsajátítását célzó programokra szán.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 július 15
„Elég volt abból, hogy minden évben szörnyülködnek a rossz érettségieredményeken, majd megfeledkeznek róla, és minden marad a régiben. Bukarest fittyet hány minden jelzésünkre” – nyilatkozta Borboly Csaba július 13-án, a végleges érettségi eredmények közzététele után. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint ismételten és még hangosabban fel kell hívni a kormány figyelmét, hogy radikális változtatásokra van szükség, hiszen nemcsak Hargita megyében, hanem az egész országban rosszak az eredmények.
A megyei tanács elnökének javaslatai: a kisebbségi oktatási módszertan mielőbbi bevezetése a román nyelv és irodalom tantárgy esetében a középiskolákban is, a mester- és szakiskolák felzárkóztatása, valamint a különböző szintű érettségi vizsgák bevezetése. Utóbbi kapcsán megjegyezte, egy második kategóriás vizsga például nem lenne elegendő az egyetemi felvételihez, de egy technikumi beiratkozáshoz igen, és ezt a kérdést megvizsgálhatná a kisebbségi oktatási államtitkárság az RMDSZ oktatási szakembereivel meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével konzultálva. Borboly Csaba felkéri a pedagógusszövetséget, hogy legyen partner a fenti célok elérésében.
A megyei tanács elnöke ugyanakkor bejelentette: jövőre Hargita Megye Tanácsa növeli az ifjúsági programjában azoknak a pályázatoknak a támogatási összegét, amelyek célja a román nyelv tanulásának elősegítése táborokon, cseretáborokon keresztül, valamint olyan didaktikai anyagok vásárlása révén, amelyek felkészítik az érettségire a tanulókat.
2008–2011 között a Hargita megyei számok az országos átlag felett voltak: 2009-ben országos szinten 81,5 százalékos volt az átmenők aránya, míg Hargita megyében 84%. A legszembetűnőbb különbséget 2011-ben láttuk: országosan 46%, míg Hargita megyében 67%-os volt az átmenési arány. 2019-ben az óvások elbírálása után, július 12-én közzétett eredmények szerint (http://www.eduhr.ro/web2/index.php/ro/relaii-cu-presa/6798-bac-statistici-dupa-contestatii-si-rezultate-finale) a Hargita megyei érettségizők 53,10 százalékának sikerült a vizsgája, míg az országos átlag 69,1 százalék.
A megyei tanács az elmúlt években rendszeresen foglalkozott a románoktatás kérdésével, Borboly Csaba számos levélben, javaslatban, miniszterekkel és államtitkárokkal való személyes találkozókon szorgalmazta a helyzet megoldását, több ízben fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) is, sőt, 2018 őszén a megyei tanács fellépését követően, az RMDSZ nyomására lemondott az oktatási miniszter. Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség közös tanulmányt készített 2018-ban, amelyben továbbképzések szervezését javasolták olyan pedagógusok számára, akik magyar anyanyelvű gyermekeknek tanítják a román nyelvet. Szintén fontosnak tartják nyelvtáborok szervezését elemista és gimnazista tanulók részére, illetve egyhetes román nyelvű csereprogramok lebonyolítását. A románoktatás terén tett eddigi lépések kronológiája megtekinthető itt: https://hargitamegye.ro/hargita-megye/romannyelv-oktatas.html
Csíkszereda, 2019. július 13.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)22 megjelenítés