Erősíteni kell a bizalmat az üzleti szféra és a politikum között

Megnyitották a 26. Őszi Vásárt Székelyudvarhelyen

(0 Szavazat)36 megjelenítés

A 26. Őszi Vásárt nyitották meg ma, október 4-én Székelyudvarhelyen. Az október 4–7. között zajló nemzetközi kiállítás és vásár főtámogatója Hargita Megye Tanácsa. A megnyitón köszöntőbeszédet mondott Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök és Bíró Barna Botond alelnök, Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Skapinyecz Péter, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. cégvezetője. 

Hargita Megye Tanácsának elnöke a bizalom fontosságáról beszélt a politikum és az üzleti szféra között, illetve az üzletkötésekben, és meggyőződésének adott hangot, hogy csupán ennek jegyében lehet fejleszteni és erősíteni a térséget, illetve Székelyföldet.

– A bizalom meghatározó a családban, a közösségben, de az üzleti életben is. Ha e köré próbáljuk szervezni az életünket, sokkal eredményesebbek tudunk lenni. Mi is ebbe az irányba szeretnénk haladni, hogy legyen bizalom, és olyan üzletek köttessenek, amelyekben bízik mindenki. Ez a rendezvény is bizonyítja, hogy a közszféra és az üzleti szféra között a bizalom kiépítésére és megerősítésére van szükség, és bízom benne, hogy a kiállítás segít ebben. Mert rendelkezik a politikum olyan eszköztárral, amellyel segíteni tudja az üzleti életet, és rendelkezik olyan tudással az üzleti szféra, amellyel fejleszteni lehet azt a társadalmat, amelyben tevékenykednek – mondta Borboly Csaba.

Ebben a folyamatban erős partnerként említette a megyeelnök a magyar kormányt, és kifejtette: az a találkozó, ahonnan az üzletember és a politikus kézfogással és bizalommal távozik, az egész Székelyföld számára hasznot hoz.

Bíró Barna Botond alelnök Udvarhely és térsége gazdasági erejéről, valamint a székelyföldi termékek széles körű sikeréről és elismertségéről beszélt.

– Székelyudvarhely nemcsak Hargita megye, hanem talán Székelyföld gazdasági motorja, de a kulturális életben és a sport terén is kiemelkedő szerepet tölt be. A történelem során is Székelyudvarhely, polgári városként, meghatározta azt a szemléletet, azt a mentalitást, ami a térségre volt jellemző. A székely emberek értékteremtő vágya olyan termékeket eredményezett, amelyekre büszkék lehetünk, hiszen ezeket világszerte értékesíteni tudjuk – fejtette Bíró Barna Botond.      

A rendezvény szervezői köszönetet mondtak a megyei tanácsnak a támogatásért, illetve az intézmény munkatársainak a segítőkészségükért és munkájukért.

Csíkszereda, 2018. október 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774