Erősödik az egyetemek regionális szerepe

Borboly Csaba a felsőoktatási témájú jelentésének következményeiről számolt be

(0 Szavazat)53 megjelenítés

Az európai felsőoktatás helyzetéről készült tavalyi jelentéséről számolt be a Régiók Bizottsága Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottságának április 29-i, szerdai ülésén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A spanyolországi Santanderben tartott gyűlésen a megyeelnök hangsúlyozta: a 2014 januárjában elfogadott jelentésének számos következménye volt az európai uniós programokban, ennek nyomán változtattak a Horizont2000 és az Erasmus programon, továbbá a dokumentum a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem regionális szerepének erősítéséhez is hozzájárul, ami a kisebbségi oktatás szempontjából is rendkívül fontos.

Az európai felsőoktatás a világban című jelentés összeállításában előnyt jelentett, hogy Borboly Csaba raportőrként egy többnyelvű régiót képvisel, ahol a kisebbségi tannyelvű felsőoktatás alig pár évtizedes múlttal rendelkezik. A kidolgozást egyeztetések sorozata előzte meg, regionális konzultáció a román felsőoktatási intézmények képviselőivel, egyeztetés európai uniós intézmények szakértőivel, az Európai Bizottság felsőoktatási biztosával, valamint a litván elnökség oktatási képviselőivel. A dokumentumnak kettős jelentősége van: felhívja a figyelmet a különböző régiókban működő egyetemek fontosságára – esetünkben ilyen a Sapientia egyetem –, hogy ezen intézmények diákjai is ugyanolyan esélyeket kapjanak, mint a neves egyetemek végzettei, továbbá az Európai Unió intézményeinek figyelmét a nemzeti kisebbségekre irányítja.  Ezáltal a kisebb, regionális és kisebbségi egyetemek megkerülhetetlenül és egyértelműen bekerültek az RB véleményébe, és ezzel az EU szakpolitikájának részévé váltak. A dokumentumról további információ érhető el itt: http://cor.europa.eu/en/activities/opinions/Documents/1960%20opinion%20flyer%20EDUC-V-038%20HU.pdf
Borboly Csaba 2012 októberétől állandó tagja a Régiók Bizottságának. Tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.

 

Csíkszereda, 2015. április 29.
 


További információk: Régiók Bizottsága

[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774