A leadott pályázati dokumentáció túljutott az első szűrőn
(0 Szavazat)22 megjelenítés
A Regionális Operatív Programhoz leadott pályázati dokumentációt, amelyet a Bélbor és Suceava megye határa közötti, 174A illetve 174B jelzésű megyei utak (https://bit.ly/2NGGc6x) felújítási költségeinek finanszírozására adott le Hargita Megye Tanácsa, első körben jóváhagyta az ellenőrző bizottság. Ezt követi majd a kiértékelés és válogatás majd az előszerződési procedúra.
Utolsó frissítés: hétfő, 2018 október 22
Tudósít Borboly Csaba a közösségi oldalon:
https://www.facebook.com/215328865181171/posts/1807445709302804/
Korábban Borboly Csaba többször elmondta, hogy az út beruházását úgy kezdték el, hogy nem álltak rendelkezésre az pénzügyi források, hiszen bíztak benne, hogy a megyei tanács kollégái megfelelő pályázati dokumentációt tudnak összeállítani, illetve a kormány is jóváhagyja azt. Az út felújítása gazdasági, turisztikai előnnyel jár a két megye számára, ugyanakkor a közlekedési infrastruktúra nagyarányú fejlesztéséhez járul hozzá. Szeptember 28-án adta ki Hargita Megye Tanácsa a munkakezdési parancsot, előző közleményünk itt olvasható. Suceava megyében is építik az utat Panaci és Glodu települések között, a területi jogviszonyok tisztázását követően pedig elkezdik Glodu és a megyehatár közötti szakasz építését is.
A beruházás részletei és előző közleményeink a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon érhetőek el.
Csíkszereda, 2018. október 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)22 megjelenítés