Újabb elismerések az élvonalban dolgozóknak
(0 Szavazat)93 megjelenítés
Az Európai Uniós projektek ötlet adatbázisát megnyitottuk és várjuk, hogy minden magán és állami szereplő, civil szervezet, önkormányzat képviselője, akinek van ötlete töltse fel – mutatta be a május 20-i rendkívüli tanácsülésen a felületet Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
Utolsó frissítés: péntek, 2020 május 22
– Próbáljuk összehangolni azt, hogy Hargita megyében az Európai Uniós pályázatok a következő 9 évben, a 2020-2030-as időszakban egyfele húzzanak, egymást erősítsék, és akár nyújtsunk ötleteket is. Ezért fontos a projekt aloldal kitöltése, erre bátorítok mindenkit! – emelte ki a megyeelnök.
Az oldal az alábbi linken érhető el:
https://ideideproiecteue.judetulharghita.ro/
Ion Proca prefektus kezdeményezésére, a megyei tanácsos kollégák javaslatára a rendkívüli tanácsülésen jóváhagyták a Maroshévíz által igényelt összeget.
– A három térség közti aranyokat betartva, a megyén belüli etnikai arányok szerinti súlyozással történt a költségvetés kiegészítése. Örvendünk, hogy a mai nap vita nélkül tovább tudtunk lépni. Szükség van továbbra is a térségek közti együttműködésre és szolidaritásra – jegyezte meg Borboly Csaba.
Az elkövetkező hetekben kiírásra kerül Hargita megye újabb infrastrukturális beruházásának kivitelezése. A május 20-i rendkívüli tanácsülésen a testület jóváhagyta 249 ezer lej lehívását az év elején elfogadott hitelkeretből, kommunikációs költségek fedezésére. Ebből az összegből többek között a tervek véglegesítését fizetik ki, ezt követőn pedig elindíthatják a dokumentációk előkészítését a közbeszerzés elindítására. A beruházás a 137A jelzésű megyei út Bikafalva és Brassó megye határa közötti szakaszát, a 133-as út Kányád – Városfalva közötti szakaszát, és a 131-es Városfalva – Oklánd – Kovászna megye szakaszát érintik. Ez közel 50 kilométer út teljeskörű felújítását jelenti, amelyet három szakaszban (lot) valósul meg.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és fenntartója, Hargita Megye Tanácsa EU-s pénzalapokra fog pályázni. A Nagy Infrastrukúra Operatív Program (POIM) keretében védőeszközök beszerzésére és eszközfejlesztések finanszírozására pályázhatnak az egészségügyi intézmények. Ugyanezen programban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal is pályázni fog a megyei tanács.
A megyeelnök a különféléknél a digitális oktatás terén tett újabb lépésekről számolt be. A digitális oktatás bevezetésére pályáznának Hargita megyében, Hargita Megye Tanácsa és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke kezdeményezésére az elsődleges egy 82 millió eurós projekt lenne, illetve más, kiegészítő projektekbe is részt vennének. A megyei tanács létrehozott egy munkacsoportot az érintett felekkel: Hargita Megyei Tanfelügyelőség, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, helyi önkormányzatok képviselőivel, és két hónapja szakértők bevonásával a projekten dolgoznak.
Önzetlenség díj az élvonalban dolgozóknak
A tanácsülés keretében mentősök, rohammentősök és polgárőrök tevékenységét ismerte el Önzetlenség díjjal Hargita Megye Tanácsa. A csíkszeredai Szabó Lenke főasszisztens és a székelykeresztúri Szali Mózes mentősofőr laudációját dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója mondta el kisfilmben. A Hargita Megyei „Oltul” Sürgősségi Esetek Felügyelősége részéről díjazták Oltean Gheorghe Vasile, csíkszeredai rohammentőst, a székelyudvarhelyi Sándor Zsolt rohammentőst, valamint a gyergyószentmiklósi Antal László Leventét. A kisfilmben Dudu Ovidiu ezredes és Cimpoeșu Stelian főfelügyelő, első helyettes laudálta a díjazottakat. Godra Venczel homoródalmási polgárőrt Bíró Barna Botond térségi alelnök méltatta. Gergely István zetelaki polgárőr laudációját Sándor Barna tanácsos olvasta fel.
A díjazottakról készült filmek itt tekinthetők meg:
https://www.youtube.com/watch?v=uSD3iHuyxiM&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=jHvQAA9j42A&feature=youtu.be
A tanácsülés itt nézhető vissza:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/292804768396397/
Csíkszereda, 2020. május 20.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)93 megjelenítés