Évről évre növeli az egyházaknak nyújtott támogatást Hargita Megye Tanácsa

Ma is jelentős a történelmi egyházaink összetartó ereje

(0 Szavazat)62 megjelenítés

Templomok, de más egyházi ingatlanok renoválását, külső-belső javításokat, területrendezéseket, közösségi terek kialakítását támogatja idén is Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyházak támogatására kiírt pályázati programja révén. A Csík térségi egyházközösségeket összesen több mint egy millió lejjel támogatja a megyei tanács, a finanszírozási szerződéseket a csíkszeredai megyeházán írták alá június 27-én.

A megyei tanács megpróbálta folytatni az elmúlt évek növekvő tendenciáját, mondta az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki hozzátette, ez alkalommal a Felcsíki Római Katolikus Esperesi Kerület összesen 713 ezer lejt, az Alcsíki Római Katolikus Esperesi Kerület pedig 507 ezer lejt kapott. Az egyház összefogja egy-egy település közösségét, ezért bíznak benne, hogy a támogatás jó célt szolgál, fejtette ki a megyeelnök. Továbbá előrelépésként említette, hogy az egyházközösségek más kiírásokra is pályáztak – például kulturális pályázat – így több, a közösség életében fontos rendezvényt le tudnak bonyolítani.

Jövőre a pályázatok sorát szeretnék bővíteni a kisfalvaknak szóló kiírásokkal, mondta Borboly Csaba, amellyel ezeknek a településeknek az élhetőbb mindennapjaihoz járulnak hozzá. Az intézkedések sorától azt remélik, hogy vonzóvá tudják tenni a kistelepüléseket a fiatalok számára, hiszen egyre nagyobb szociális problémát okoz az elvándorlás, fejtette ki a megyeelnök. A fiatalok elvándorlása következtében gyermekek és nyugdíjasok maradnak magukra, erre a problémára kell alternatívát találni, mondta Borboly Csaba, aki hozzátette, az egyház javaslatait is szívesen fogadják. Felhívta a figyelmet, hogy most zajlik a szakiskolák beiskolázásának második szakasza. Mint elmondta, ma már itthon is megfizetik a jó szakembereket, ami többet ér, mint külföldön szakképzetlenként dolgozni. Ezért fontos, hogy a nyolcadik osztályt elvégzettek most jól döntsenek, ebben pedig felelősségük van a felnőtteknek – szülőknek, pedagógusoknak – is, ezért ebben is kérte az egyház segítségét.

Az egyházközösségek képviselői köszönetüket fejezték ki a megyei tanács támogatásáért, hiszen, mint mondták, csupán saját költségvetésből nem tudnának ilyen jellegű beruházásokat kivitelezni.

Ez alkalommal Felcsíkon Csíkszentmihály javítási tervekre 60 000 lejt, Csicsó kápolnaépítésre 70 000 lejt kapott. Gyimesfelsőlokon a parókiaépítést 80 000 lejjel, az ifjúsági központ javítását és modernizálását 60 000 lejjel támogatja a megyei tanács. Csíksomlyón a villanyhálózat cseréjére 80 000 lejt, a kántori lakás javítására a ferences rendháznak 60 000 lejt utaltak ki. Hargitafürdőnek külső rendezésre - a bejárat rendezése, támfal építése, padok és kukák kihelyezése, faültetés - 60 000 lejt, Zsögödfürdőnek a parókia tetőszerkezetének befejezésére 18 000 lejt különítettek el. Csíkborzsova a templomban a fűtésrendszer felszerelésére 30 000 lejt, Szépvíz homlokzatfestésre és külső javításokra 60 000 lejt, Göröcsfalva a kántori lakás külső javítására 30 000 lejt, Balánbánya a ravatalozó javításaira 60 000 lejt kapott. Csíktaplocán kívül-belül kijavítják a kántori lakást, mivel egy új családot várnak ide a jelenlegi kántor nyugdíjazása után. Ezekre és a ravatalozóra összesen 40 ezer lejt kaptak. Javítják a csíkszeredai Szent Kereszt-műemléktemplom gótikus oltárát, az előzetes dokumentáció elkészítését 5000 lejjel támogatja Hargita Megye Tanácsa.

Alcsíkon a csíkverebesi Szent Őrzőangyalok-templom harangjának automatizálására 7000 lejt, a csíkszentkirályi kápolna befejezésére 100 000 lejt, Lázárfalván kápolnaépítésére 50 000 lejt, Újtusnádon ravatalozó építésére 70 000 lejt, Csatószegen multifunkcionális központ kialakítása 50 000 lejt, Tusnádfürdőn közösségi központ felújítása 80 000 lejt utalt ki pályázati programja révén a megyei tanács. A tusnádi Szent Ferenc-templom belső javítására 50 000 lej, a parókia és a kántori lakás tetőszerkezetének javítására 60 000 lej a megyei tanács hozzájárulása. Kászonújfalu a ravatalozó javítására és területének rendezésére 40 000 lejt kapott a megyei tanácstól.

 

Csíkszereda, 2017. június 27.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774