Ezer székely legény is részt vehet idén az Ezer Székely Leány Napján

(0 Szavazat)67 megjelenítés

Sajtótájékoztató keretében ismertették szerdán, július 1-jén az Ezer Székely Leány Napja programját a csíkszeredai városházán. A sajtótájékoztatón jelen volt Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Zonda Erika, a megyei tanács programokért felelős vezérigazgatója, Antal Attila és Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármesterei, Gábos Rozál, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes eseményszervezője, Both Norbert László, a házigazda Csíkdánfalva alpolgármestere, valamint Lőrincz Mária, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vezetője.

Az eseményt Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezi partnerségben Kovászna és Hargita megye tanácsával.

A rendezvény költségvetése 90 ezer lej, melyhez Hargita Megye Tanácsa 15 ezer lejjel járult hozzá.

A sajtótájékoztatót Antal Attila alpolgármester nyitotta meg kifejezve köszönetét a szervezőknek, önkormányzatoknak és a történelmi egyházaknak. Ugyanakkor külön megköszönte Borboly Csaba megyeelnöknek a támogatást, és Zonda Erikának a szervezésben vállalt kulcsszerepet. Elmondása szerint a rendezvény bizonyíték arra, hogy a székelységnek nem csak múltja van, de jövője is lesz. Az alpolgármester megemlítette, hogy a szervezők szerint évről évre népszerűbb, és egyre többen vesznek részt a rendezvényen, amit számadatokkal is alátámasztott. 2012 óta regisztrálás alapján veszik számba a népviseletbe öltözött résztvevőket, azóta megkétszereződött a számuk, így a tavaly 2135 leány és 938 legény volt jelen a csíksomlyói Nyeregben, az idén ez a szám még több lehet.

Az alpolgármester szerint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes örömmel fogadta a felkérést az ünnepi szentmise celebrálására.

Barti Tihamér szerint a rendezvény fontosságát jelzi, hogy az egyetlen kulturális esemény, melyet Hargita Megye Tanácsa nem egyesületein vagy alintézményein keresztül, hanem közvetlenül támogat. Ugyanakkor kiemelte, hogy a megyei tanács az elmúlt három évben közel 150 egyesületet támogatott helyi népviseletek vásárlásában kiírt pályázatain keresztül, amely 8-10 népviseletet jelent pályázatonként, ezáltal is közvetve hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

- Közösségerősítő tevékenységeket, programokat szervezünk vagy támogatunk. Közösségépítő szerepe van az Ezer Székely Leány Napjának is, hiszen a családok erősítéséhez járul hozzá, különösen most, amikor a nyugati kultúrában a család intézménye válságban van. A székelyföldi nők családi és társadalmi szerepvállalása meghatározó Székelyföld jövőjében – fűzte hozzá a megyei tanács alelnöke.

Ezt erősítette meg Lőrincz Mária alapítványvezető is: - Kegyelet és tisztesség adassék azoknak a papoknak, akik az elmúlt években a kisfalvakban az ifjúságot tanították, hiszen a család alappillére a leány és a legény.

Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvény ideje alatt a lakosság és az autósok türelmét kérte a biztonság érdekében, ugyanis a város főteréről nagyszámban indulnak lovasok és lovasszekerek, őket idén is a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület kíséri. A főtér mellől ugyanakkor 10 órától ingyenes buszjáratok indulnak a csíksomlyói kegytemplomig.

 

Csíkszereda, 2015. július 1.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774