FELHÍVÁS: Maszkok gyártására van szükség

(0 Szavazat)78 megjelenítés

Tisztelt cégvezetők, egyéni vállalkozók, tenni akaró civilek!

A világ számos pontján szájmaszkokat, köpenyeket varrnak a hiányban szenvedő egészségügyi intézmények számára. Jelenleg a kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat. Cégek, színházi kellékesek, varrodák szép számban mutatnak jó példát közösségi összefogásból szerte a nagyvilágban.

Sajnos Romániában már több mint 130 orvos, asszisztens fertőződött meg a COVID-19-es koronavírussal!  Március 26-án az azonosított fertőzöttek száma meghaladta az ezer főt az országban. Egyelőre Hargita megyében még nincs igazolt eset, de hogy ez továbbra is így maradjon, még sokat kell dolgoznunk.

Jelenleg nagy a hiány, tudomásom szerint nem lehet hozzájutni szájmaszkhoz egyetlen gyógyszertárban sem. Így minden maszk életmentő lehet! Ebben kérem mindenki segítségét. A társadalmi felelősségvállalás jegyében arra kérem a megyénkben működő varrodákat, készruhagyárakat, kisebb műhelyeket, hogy vállalják védőmaszkok készítését.

A maszkok gyártására nagy szükség lenne, ezzel hozzájárulhatunk a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy az orvosi szájmaszk a viselőjétől védi meg a környezetet. Viselete főként azoknak javasolt, akiknek felső légúti tüneteik vannak. Viszont a vírus lappangási ideje viszonylag hosszú, és akár tünetmentes is lehet, így fontos, hogy környezetünkre gondolva, ha elhagyjuk otthonunkat, maszkot viseljünk. Több EU-s országban már kötelező a viselése. Csehországban múlt csütörtök, Szlovákiában pedig kedd óta mindenkit arra köteleznek, aki valamilyen halaszthatatlan ügy miatt elhagyja az otthonát, hogy ha kilép az utcára, takarja el az orrát és a száját maszkkal, sállal, kendővel. Nekünk is felkészülteknek kell lennünk.

Kérem, osszák meg velem ezzel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat, és várjuk mindazok jelentkezését, akik segíteni tudnak maszkok készítésében, ezzel megyénk lakosainak érdekeit szolgálva. Jelen felhívást ajánlják ismerőseik figyelmébe, hisz bárhonnan jöhet egy jó ötlet, meglátás.

Várom visszajelzéseiket az info@hargitamegye.ro e-mail-címre.

Tisztelettel:

Borboly Csaba

Csíkszereda, 2020. március 27.

 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774