Wi-fi hálózattal pótolnák a telefonhálózatot Csíkajnádon
(0 Szavazat)56 megjelenítés
A tanügyminisztérium mellett működő Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ (CNEE) érdeklődését is felkeltette a Hargita megyében készült felkészítő füzetek, amelyek elsősorban az online oktatásból kimaradt VIII. osztályos diákok számára készítettek. Mint korábban írtuk, Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére és támogatásával, Hargita Megye Tanfelügyelősége szakmai koordinálásával és Kovászna Megye Tanfelügyelősége partnerségével segéd tananyagot állítottak össze a kisérettségi előtt álló diákok számára, elsősorban azoknak, akiknek nehézséget okozott az online oktatásba való bekapcsolódás. Két hete osztották ki az első részt, a napokban pedig a folytatást is sikerült kiadni, mindkét részt 500 példányban.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2020 június 04
Ferencz-Salamon Alpár megyei tanácsos számolt be erről kollégáinak Hargita Megye Tanácsa online ülésén május 29-én, pénteken. Mint mondta, a szociális segítség mellett ez szakmai elismerés is a pedagógusoknak, a központ ugyanis tartalmilag is kiválónak értékelte a segédanyagot. Mindemellett a megyei tanács 20 ezer maszkot is eljuttatott a tanfelügyelőségnek, amelyet a diákok és felkészítő tanáraik vesznek majd igénybe.
Wi-fi hálózat kiépítésével szüntetnék meg Csíkajnád elszigeteltségét. A napirendek között a testület megszavazta 61 500 lej folyósítását Csíkszentmihály községnek az áfa-visszaosztásból. Az összeg egy részéből a helyi önkormányzat a Wifi4EU EU-s programból finanszírozott vezeték nélküli hálózatát bővítené. Az elképzelést Fodor Zoltán informatikus, újonnan beiktatott megyei tanácsos ismertette. Mint mondta, ezzel Csíkajnád településen is internet hozzáférést biztosíthatnak, alternatív megoldást nyújtva a telefonhálózat hiányában. A kezdeményezést több tanácstag is érdeklődéssel követi, tekintve, hogy Udvarhelyszéken több település problémájára is megoldást jelenthet.
EU-s alapokból hívott le forrásokat a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A közel 8,3 millió lejes pályázatból a megyei tanács alintézménye két családi típusú házat épít, ahová a súlyosan sérült gyermekek költözhetnek Székelykeresztúrról. Jelenleg a Gyárfás-kúria épületében gondozzák a gyerekeket, amely műemlék épület lévén nem bővíthető erre a célra. A két ház mellett egy rehabilitációs központot is építenek, amelyben a szolgáltatások a térségben élő sérült gyerekek számára is nyitottak lesznek. Elekes Zoltán igazgató az ülésen kiemelte, hogy az EU-s finanszírozás ezúttal a fejlesztések mellett a rehabilitációs szolgáltatásokat nyújtó szakemberek bérköltségeit, valamint a személyzet képzését is fedezi.
Bíró Barna Botond alelnök gratulált az igazgatóság vezetőségének, és megköszönte Székelykeresztúr önkormányzatának, hogy helyet biztosítottak a fejlesztés megvalósítására. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy ezáltal a Gyárfás-kúria a megye kulturális eseményeinek helyt adhat.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ismét felhívta a figyelmet, hogy az elkövetkezőkben a megye fejlesztéseit az EU-s források lehívása révén kell folytatni, tekintve, hogy a kormányforrások elapadhatnak a közeljövőben. Ezért a megyei tanács egy új online felületen gyűjti a pályázatokat, ötleteket, amelyet később a Központi Fejlesztési Régió elé terjesztenek. Mint mondta, sajnos a központ tervei továbbra is a nagyvárosok fejlesztéseit részesítené előnyben, amely nem kedvező sem Hargita, sem a környező megyék számára, mert háttérbe szorítja a kisebb városok és községek fejlesztéseit.
Folytatja a megyei tanácsa a faluképvédelmi programot. Mint elhangzott, az elmúlt tíz évben készült tanulmányokat a helyi önkormányzatok be kell építsék majd az általános rendezési terveikbe. Emellett a megyei tanács a modern székely ház programjához partnereket keres az építészeti egyetemek részéről.
Megszavazták a megyei kórház alkalmazottai számára biztosított bérpótlékot a járvány idejére.
A homoródfürdői 24-es villát átadták Szentegyháza községnek, elősegítve a helyi önkormányzat turisztikai fejlesztéseit. Ugyancsak lemondott a megyei tanács a borszéki Reménység villa elővásárlási jogáról, ahol a helyi önkormányzat jelezte, hogy egy befektető újítaná fel az épületet és fejlesztene az üdülővárosban.
A tanácsülés az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/266917961337378/
Csíkszereda, 2020. május 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)56 megjelenítés