Felszerelésre kapott megyei támogatást Csíkszentkirály labdarúgócsapata

Kétszáz szurkoló vidéken erőt jelent 

(0 Szavazat)26 megjelenítés

Sportfelszerelést nyert pályázatával Hargita Megye Tanácsától a csíkszentkirályi labdarúgócsapat. A beszerzett eszközök július elseji átadásán jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, aki méltatta azt, hogy a helyi önkormányzat, a közbirtokosság és a közösség is támogatja a csapatot.

– A testmozgás nemcsak egészséges, hanem közösségerősítő is lehet, ami Szentkirály esetében hatványozottan igaz, hiszen a csapat szurkolói a meccseken száz-kétszázan vannak jelen. A sportélet Szentkirályon mindig is jelentős volt, és bízom benne, hogy ez így is marad – jelentette ki Borboly Csaba.

A csapat helyi játékosokból áll, akik nem csak labdarúgást űznek, játszanak a helyi jégkorongcsapatban is.

Idén közel húsz sportágban nyolcvanhárom sportrendezvény megszervezését támogatja Hargita Megye Tanácsa pályázati úton, a tömegsportrendezvények és a versenysport népszerűsítésével mozgásra ösztönözve az embereket. Mivel ebben az évben 75 ezer lejjel emelkedett a keretösszeg, a megyei tanács összesen 600 ezer lejt fordíthatott erre a célra, illetve újdonságnak számít, hogy idén korszerű elektronikus felületen tájékozódhattak az érintettek a kiírásokról.

Csíkszereda, 2017. július 1.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, február»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774