Aktív kikapcsolódási lehetőséggel vonzanák a térségbe a turistákat
(0 Szavazat)25 megjelenítés
A csíkszeredai Planificatio Kft. feltérképezte a sóvidéki bicikli útvonalakat, amelyet június 19-én, szerdán a Sóvidék Kistérségi Egyesület ülésén bemutattak a jelenlévő kistérségi polgármestereknek is. A következőkben számba veszik azon útvonalakat, amelyeken fejlesztéseket is eszközölhetnek. Ezt a helyi érintett civil egyesületek konzultálásával együtt.
Utolsó frissítés: szombat, 2019 június 22
Csák László programvezető szerint a feltérképezés fontosságát indokolja, hogy az elkövetkező időszakban az ehhez hasonló kis infrastrukturális beruházásokra már Európai Uniós források is elérhetővé válnak. Ezért szükséges az útvonalak mentén meghatározni, milyen infrastrukturális elemekre lesz szükség és ezek mentén pályázni majd.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a térség polgármestereinek, kiemelve, hogy ezen beruházás nem csak a térség, de Hargita megye számára is olyan lehetőség, amely kis ráfordítással hatalmas turisztikai vonzerőt fog majd képviselni. Mint mondta jelenleg is több erdei bicikli út van a térségben, amelyek összekötve és megfelelően kialakítva hatalmas élményt nyújthat az aktív kikapcsolódási lehetőségek után kutakodó turistáknak. Hosszútávon ezen útvonalak összekötését követően rácsatlakozhatnak a Brassó megyei, mára már népszerűvé vált, több mint kétszáz kilométeres, 26 szász települést érintő bicikliútra Székelyderzs közelében.
Csíkszereda, 2019. június 21.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)25 megjelenítés