Felújított templomban tartották a Szent Miklós-napi misét Kászonújfaluban

(0 Szavazat)85 megjelenítés

– Nagyon örvendek annak, hogy vannak megyénkben olyan falvak, amelyekben erős a közösség akarata, az egyház segítségével van közös tenni akarás, és az egész falu népe jelen van az ünnepekkor a templomban. Bízom benne, közösen el tudjuk érni, hogy a fiatalok ne menjenek el, vagy ha elmentek, jöjjenek haza, ne legyenek üresen álló házak – fogalmazta meg véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Kászonújfaluban tartott Szent Miklós-napi ünnepi szentmise kapcsán, amelyet december 6-án, vasárnap tartottak. 

Az ünnepségen jelen volt a megyeelnökkel együtt Becze István megyei tanácsos is. Az elöljáró megdicsérte a helyi plébános, Veress Sándor tisztelendő atya munkáját, aki az egyetlen összefogó személyisége a falunak, szorgalma és hite erőt ad a faluban élőknek, ezáltal pedig láthatóan fejlődik a település, mindenki teszi a dolgát, a közösség jobban összetart, és együtt keresik minden problémára a megoldást.

Az elmúlt években több jelentős támogatást kapott Kászonújfalu egyházközsége Hargita Megye Tanácsától, aminek révén újrafedték a templomot, és felújították a külsejét, a plébánia épülete is teljesen megújult, továbbá az egyházközséghez tartozó Kászonjakabfalva templomán az idén végeztek külső felújítást.

Csíkszereda, 2015. december 6.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774