Felújították a csíkmenasági kultúrházat

(0 Szavazat)44 megjelenítés

Ünnepélyes keretek között adták át a felújított csíkmenasági kultúrotthont vasárnap, december 13-án. Advent harmadik vasárnapján Csala László plébános az egybegyűlteknek arról beszélt, hogy örvendjünk annak, ami van, keressük a lehetőségeket az előrelépéshez, és legyünk mindig irgalmasak. A szentmisét követően az ünneplők átvonultak a felújított kultúrházba, ahol a Csíkmenasági Hagyományőrző Csoport régi, szinte már feledésbe merült népszokásokat elevenített fel, és karácsony meg újév időszakához kötődő népdalokat adott elő, amelyek jellemzőek Csíkmenaságra.

György József, Csíkszentgyörgy község polgármestere köszöntötte a nagy számban megjelent helyieket, elmondása szerint legutóbb 2008-ban történt felújítás. Most sikerült kialakítani újabb helyiségeket, felszerelt konyhája van, több természetes fényt engedtek be a nagyterembe, fénytechnikával szerelték fel, kialakították a központifűtés-rendszert, kiépítik a gyerekek számára a játszóteret a parkosított udvaron. A polgármester elmondta, hogy 10 faluja van a községnek, és tudatosan azon dolgoznak a helyi tanácsban, hogy mindenhol haladjanak. Ugyanakkor kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködés Hargita Megye Tanácsával, ennek köszönhetően sikerült számos községbeli gondot és kihívást megoldani.

– Mindig jó érzés Menaságra jönni, és büszke vagyok Menaságra, az itt élő emberekre, mert összefogásban tudják nemcsak a gondjaikat kezelni, hanem értékeket teremteni. Az látszik, hogy itt, ebben a faluban képesek az emberek egymás javára lemondani, illetve egymásra figyelve közösséget építeni – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, méltatva a helyi hagyományőrzők szerepét, akik az iskola és a templom mellett a felnövekvő nemzedéknek adnak erőt, hitet és elszántságot, hogy itthon maradjanak, vagy ha el is kell menniük, a hagyományőrzők a hazajövetelhez nyújtanak erőt.

Csíkszereda, 2015. december 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774