Fókuszban az építészet

(0 Szavazat)63 megjelenítés

XIX. alkalommal szervezte meg Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát – ÉPKO az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Építéstudományi Szakosztálya és Hargita Megye Tanácsa június 4-7. Között Csíksomlyón. 

Mint Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Építéstudományi Szakosztályának elnöke elmondta, a 19 alkalomból 16-szor szervezték a konferenciát Csíksomlyón, annak érdekében, hogy odafigyeljenek a tömbmagyarságban élők szükségleteire, igényeire. Ugyanakkor kiemelte, a konferencia egyik fő célkitűzése és sajátossága a szakmai színvonalon túl az esemény családias jellegének kialakítása és biztosítása, annak érdekében, hogy a világ különböző országaiban élő magyar nyelvű építészek érezzék, hogy összetartoznak.  

A konferencia megnyitóján részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki elmondta, az Régiók Bizottságában végzett munkájának fontos része a fenntartható építészettel való foglalkozás, ugyanis tavaly júniusában raportőrré választották az Erőforrás-hatékony lehetőségek az építőiparban témában, a végső jelentést idén áprilisában mutatták be. A tanácselnök kifejtette, a fenntartható épületekre vonatkozó európai bizottsági kezdeményezés általános célkitűzése, hogy csökkentse az épületek környezetre gyakorolt hatását az erőforrás-hatékonyság javításával. – A jelentésben szorgalmaztam a fából való építkezést, mint Hargita megye sajátosságát, ez bekerül az uniós jogszabályozásba, ami előnyükre válhat a helyi fafeldolgozóknak. Ugyanakkor segítségüket szeretném kérni, hogy a további munkában, ugyanis csak közös munkával, kiváló szakmai érvekkel tudjuk érvényesíteni a helyi érdekeket az uniós szabályozásban – emelte ki Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2015. június 6.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774