Újabb tíz fiatalnak biztosítanak fizetett gyakornoki állást
(0 Szavazat)61 megjelenítés
Idén is meghirdette Hargita Megye Tanácsa az Internship programját. A második alkalommal meghirdetett fizetett gyakornoki programban ezúttal is tíz pályakezdőnek biztosítanak lehetőséget.
A gyakornokok öt hónapra szerződnek, napi hatórás munkaprogrammal, és bruttó 2043 lejt kapnak majd havonta. A gyakornoki időszak végén pedig bizonylatot is kapnak, az így eltöltött idő a szakmai tapasztalat mellett a szolgálati időbe is beleszámít.
Utolsó frissítés: szerda, 2020 április 29
A programmal a megyei tanács a fiataloknak biztosít szakmai tapasztalatot, amellyel később a munkaerőpiacon is előnnyel indulhatnak, megkönnyítve az oktatási rendszerből a munkaerőpiacra való áttérést.
A programra azok az egyetemi záróvizsgával rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akiknek romániai állandó lakcímük van, és akik jelenleg nem aktívak a munkaerőpiacon, illetve nincs szakmai tapasztalatuk.
Az előző programból több fiatalt is alkalmaztak már a megyei tanácsnál, miután sikeresen versenyvizsgáztak a meghirdetett kezdő állásokra.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy várják a fiatalok jelentkezését, kiemelten azokét, akik érdeklődnek a gazdaság alakulása iránt a járvány alatt.
– Hosszas munka után gyakorlatilag örömmel jelenthetem, hogy a megyei tanácsnál elindult egyfajta utánpótlás-nevelés, többen ugyanis az előző gyakornokaink közül ma már nálunk dolgoznak. Hasonló program kialakítására biztatjuk a megye magánvállalkozóit is. Bízzunk fiataljainkban, és teremtsünk lehetőségeket számukra! Az új Internship programtól ez alkalommal azt várjuk, hogy többen jelentkeznek majd a gazdaság iránt érdeklődő személyek, mert az ilyen szakemberekre nagy szükség lesz ebben az új helyzetben – tette hozzá az elöljáró.
Május 4-én 12 óráig fogadják a jelentkezők iratcsomóit a hr@hargitamegye.ro címen, valamint kérjük, küldjék el másolatban a popmihaela@judetulharghita.ro címre is.
A jelentkezéshez szükséges iratok és a vizsganaptár Hargita Megye Tanácsa Facebook-oldalán és honlapján is elérhető:
Csíkszereda, 2020. április 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)61 megjelenítés