Fotókiállítás a máramarosiakról Csíkszeredában

Elengedhetetlen saját kultúránk mellett másokénak az ismerete

(0 Szavazat)55 megjelenítés

A Prisma fotóklub nyitotta meg január 15-én, pénteken a csíkszeredai Megyeháza Galéria idei első tárlatát, amelynek címe Máramarosi tavasz. A képek egy tavaly tartott alkotótábor eredményei, és a máramarosi régió szokásait, tájait, valamint e hagyományokban gazdag vidék embereinek mindennapjait ábrázolják. A tárlat megtekinthető január 28-ig.

Szabó Attila, a Prisma fotóklub elnöke elmondta, reméli, mindannyian kellemes élménnyel térnek haza, és akár egy év múlva is emlékezni fognak erre a kiállításra. A képek létrejöttének körülményeit is ismertette: a fotóklub tagjainak a városi önkormányzat támogatásával sikerült megszervezni azt a tábort, amelynek eredményei a kiállított képek.

Az eseményen Antal Attila, Csíkszereda megbízott polgármestere gratulált a tárlat szervezőinek, az alkotóknak. Hozzátette, bízik benne, hogy még számos ilyen kiállításnak lehetünk tanúi.

– Azt gondolom, hogy az elmúlt években sokat hallattak magukról a csíki fotósok. Öröm látni, hogy a hivatásos fényképészek mellett vannak olyanok is, akik csak kedvtelésből vesznek magukhoz fényképezőgépet, és láttatni tudják munkáikat egy ilyen kiállításon. A fotósok meglátnak, megragadnak, felmutatnak és megörökítenek – bárcsak egyéb társadalmi szereplők is ezt tudnák tenni útjuk során. Nem tudhatjuk, hogy ezek a sokszínű képek, amelyeken végignézni öröm számomra, milyen szerepet fognak betölteni ötven év múlva – fejezte ki gondolatait Antal Attila.

A kiállításnak otthont adó Hargita Megye Tanácsa nevében Szőcs István menedzsmentvezérigazgató-helyettes köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, fontosnak tartja a saját kultúránk ismerete mellett mások hagyományaink megismerését, a kiállított képeket figyelve talán kedvet kapunk ellátogatni Máramarosba.

A tárlatot szakmailag Péter Izabella, a fotóklub vezetőségi tagja méltatta. Mint megtudhattuk, a Prisma minden évben szervez hasonló alkotótábort, hogy a képek által a látogatóknak is lehetőségük legyen megismerni más régiókat.

– A 17–18. századi fatemplomok, székely kapuk, a vidám temető, a román és a magyar hagyományok keveredésének vidéke Máramaros. Eddigi útjaink során talán még soha nem találkoztunk ennyi örömteli, az életet igenlő emberekkel. Nemhiába vált ez a terület az ország egyik első számú úti céljává – fejtette ki Péter Izabella.

Tóth István, a nagyváradi Euro Foto Art Egyesület elnöke is megtisztelte jelenlétével az alkotókat. Elmondta, külön élmény számára nagyváradiként, hogy Hargita Megye Tanácsa rendelkezik egy ilyen galériával, valamint hogy a városi önkormányzat is bekapcsolódik egy ilyen programba. Gratulált az alkotóknak, amiért képesek ilyen spirituális élményt létrehozni, és hogy nemcsak a saját, hanem mások vidékét is láttatják.

Csíkszereda, 2016. január 17.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774