Gyerekmosoly program: július 31-ig lehet pályázni

(0 Szavazat)6 megjelenítés

2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly program, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, iskolák és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele falak dekorálásával.

– Célunk mosolyt csalni a gyerekek, tanulók, kisiskolások arcára a tanulás színterének a szépítésével. Ugyanis reményeink szerint, az óvodák, napközi otthonok és kórházi gyerekosztályok falainak egy-egy reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációja, a mesefigurák, mesehősök, mesejelenetek megjelenítése révén derűssé, meghitté varázsolják a kicsik környezetét, mosolyt csalván arcukra – nyilatkozta a pályázati kiírás kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A program révén az elmúlt évek során több mint száz tanügyi egység óvodai és előkészítő osztályainak a falai szépültek meg. A falak festését grafikusok végezték, az illusztrációk témáit a tanügyi egység kérése szerint készítették. Többnyire magyar népmesék, a magyar mondák szereplői, magyar írók mesehősei elevenedtek meg a tantermek falain.

A megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal együttműködve a program folytatódik 2020-ban is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre: a megye területén működő óvodák, iskolák, napköziotthonok, az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok, pszichopedagógiai-és logopédiai kabinetek, a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai, valamint az elhelyezőközpontok.

A támogatható tevékenységek köre: intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.

A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:

Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre: cjrae_hr@yahoo.com.

A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro, valamint a www.eduhr.ro honlapról. A pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.

Letölthető dokumentumok:

http://eduhr.ro/web2/index.php/ro/noutati/7271-zambet-de-copil-2020

A pályázati dokumentációk benyújtási határideje: 2020. július 31.

Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2020. augusztus 5-ig értékeli.

Az erről készült videó az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/483398609189832

 

Csíkszereda, 2020. július 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774