(0 Szavazat)43 megjelenítés
Gyergyó térségi polgármesterekkel találkozott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barti Tihamér alelnök és a megyei tanács beruházásokért és útkarbantartásokért felelős kollégái pénteken, szeptember 28-án.
Utolsó frissítés: hétfő, 2018 október 01
A megbeszélés tárgyát a térség útfelújításai valamint az útkarbantartási munkálatok képezték többek között. Hargita Megye Tanácsa költségvetés hiánnyal kezdte az évet, amely hiány közel háromnegyedét sikerült visszakapni a kormány költségvetés-kiegészítéséből. Ezt főként útkarbantartásokra és beruházásokra különítette el a megyei tanács a szeptemberi kihelyezett ülésén, 11 millió lejt útkarbantartásokra és közel tíz millió lejt beruházásokra. A sáncok és átereszek takarítása, valamint a kátyúzásokat követően most a kövezéseken és az egybefüggő aszfaltrétegek leterítésén a sor.
Gyergyóditróban és Gyergyóremetén 3,2 kilométer aszfaltszőnyeget terítenek le, Bélboron pedig 2,5 kilométert.
A kövezési munkálatokat már elkezdték a négyes kilométerkő – Kovácspéter – Balánbánya irányába. Itt 5700 köbméter törtkő kerül leterítésre, valamint 9 átereszt cserélnek vagy javítanak ki. Ditró – Cengellér – Tölgyes irányába 6500 köbméter törtkő leterítése mellett két átereszt javítanak ki. Tölgyesen továbbá a 127A mentén is köveznek, valamint a partvédelmet is kiépítik. Orotván is lesznek kövezési munkálatok.
A forgalombiztonság tekintetében az összes aszfaltozott megyei jelzésű útszakaszokon újrafestik a hosszanti jelzéseket. Továbbá az átjárókat is újrafestik. Ennek kapcsán a jelenlévő polgármesterekkel abban egyeztek meg, hogy a jelenlegi átjárók mindegyikét újra festik, ahol ez szükséges, amennyiben új átkelőkre is igény van azt jelezzék.
Idén nem helyeznek el fekvőrendőröket, helyettük rázó sávokat helyeznek el az átkelők előtt, illetve azon útszakaszokon, ahol ezt igényelni fogják a polgármesteri hivatalok. Továbbá Orotván a 128-as megyei út mentén három kilométer hosszan helyeznek ki szalagkorlátot.
Borboly Csaba a megbeszélésen arra kérte a polgármestereket, hogy a karbantartási munkálatokat ellenőrizzék és időben jelezzék a problémákat, hiszen mivel csak most egészítette ki a kormány a költségvetést, ezért versenyt futnak az idővel, hogy a tél beállta előtt elvégezhessék a munkálatokat. A téli karbantartásokkal kapcsolatban a megyeelnök megjegyezte, hogy október 20-tól lépnek érvénybe a szerződések.
Jelenleg frissítik a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalt, ahol egy külön, Karbantartások fül alatt lesznek elérhetőek az ezekkel a munkálatokkal kapcsolatos információk.
Folynak az aszfaltozási munkálatok jelenleg a 126-os megyei úton, Gyergyóújfalu és Vasláb között is. Borboly Csaba a helyszínen tekintette meg a munkálatok előrehaladtát.
Csíkszereda, 2018. szeptember 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)43 megjelenítés