Gyökereink – Hargita Szalon Csíkszeredában

(0 Szavazat)64 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ  és a Cultura Nostra Egyesület szeptember és november között három székelyföldi helyszínen szervezi meg Hargita megye idei, legátfogóbb képzőművészeti vándorkiállítását, a VI. HARGITAI SZALONT.

Elsőként Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában látható a tárlat szeptember 27-október 16. között. A kiállítást szeptember 27-én, csütörtökön 18 órakor nyitják meg.

A Hargitai Szalonra idén 31 alkotó jelentkezett több mint negyven alkotással. A szalonon részt vesznek  Hargita megyében élő, megyénkkel rokonszenvező, vagy innen elszármazott képzőművészek, akik romániai vagy más, elismert  képzőművészeti szövetségek tagjai, ugyanakkor jelentkezhettek a felsőfokú képzőművészeti tanulmányokkal rendelkező vagy azokat most végző képzőművészek is.

A tárlatot az idén is egyetlen téma  köré szervezték, a résztvevőknek 2018-ban a Gyökereink témára kellett alkotniuk. A szervezők a zsűri döntése alapján két érdemdíjat osztanak ki. Az idei zsűri tagjai Márton Árpád festőművész, Koszti István Miklós grafikus és Botár László képzőművész voltak.

 

A kiállítási helyszínek:

- Csíkszereda, Megyeháza Galéria, 2018. szeptember 27-október 16.

- Gyergyószárhegy, a művelődési ház Cika-terme 2018. október 18-november 7.

- Székelyudvarhely, a művelődési ház koncertterme, 2018. november 8-21.

 

Szervezők: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Kulturális Központ

Társszervezők: Cultura Nostra Egyesület, Megyeháza Galéria, Székelyudvarhelyi Művelődési Ház, Gyergyószárhegyi Polgármesteri Hivatal, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ

Támogató: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

 

Csíkszereda, 2018. szeptember 24.


Kulturális hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774