Hargita Megye Tanácsa elkötelezett a kultúra támogatása iránt

Elbírálták a kulturális pályázatokat

(0 Szavazat)59 megjelenítés

Több mint 400 ezer lejjel támogatja idén Hargita Megye Tanácsa azon civil szervezeteket, amelyek pályáztak a kulturális programok, projektek és rendezvények támogatására kiírt tavaszi felhívásra. 78 pályázatot bíráltak el pozitívan, amelyek révén a megyei tanács Hargita megye minél színesebb és minőségi kulturális rendezvényeket kíván támogatni. 

A támogatott tevékenységek között szerepel amatőr színjátszó csoportok támogatása, fúvószenekarok támogatása, azzal a feltétellel, hogy a támogatott összeg 20 százalékát hangszer vásárlásra költenek, néptánc oktatást. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektet Hargita Megye Tanácsa a régió kulturális turizmusának a fejlesztését szolgáló kulturális jellegű programoknak, projekteknek és tevékenységeknek a támogatására mint például az évről évre bővülő és színvonalasabbá váló Mini Jazz Fesztivál, amelyet idén július végén nyolcadik alkalommal szerveznek meg, vagy a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Madéfalvi hagymafesztivált. Ugyanakkor a zenei együttesek tevékenységének támogatása révén a Bagossy Brothers Company második lemezének az elkészülését is támogatja.

Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központon keresztül is számos olyan rendezvény lesz évről évre egyre színesebb, amelyek hozzá járulnak megyénk vonzerejének növeléséhez nem csak a külföldi turisták számára, hanem az itt élők számára is, akik egyre aktívabban vesznek részt a programokon. A kulturális központ tevékenységéről többet megtudhatnak honlapjukról, ahonnan értesülhetnek a soron következő rendezvényekről (http://www.ccenter.ro/) vagy a közösségi oldalon keresztül (https://www.facebook.com/kkozpont).

Hargita Megye Tanácsa 8 éves beszámolói között olvashatnak a kultúra területén eddig elért eredményekről (http://hargitamegye.ro/upload/public/beszamolo/04_KulturalisErtekeink.pdf), illetve Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa közösségi oldalán (https://www.facebook.com/borbolycsaba) rövid összeállításban és infografikán tudhatunk meg többet a megyei tanács a térség kultúrájáért tett tevékenységéről.

Előző kulturális híreink az alábbi linken olvashatóak: http://hargitamegye.ro/hirek/kulturalis.html

Csíkszereda, 2016. május 17.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774