Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére változtatták a termelői könyvekre vonatkozó jogszabályokat

Megfelelő szakértelemmel lehet jogszabályokat módosítani

(0 Szavazat)49 megjelenítés

- Ismételten bebizonyosodott, hogy Hargita megyéből is tudunk jogszabály-módosításokat, csupán megfelelő körültekintés és szaktudás szükséges. A mostani eset az bizonyítja, hogy Hargita Megye Tanácsánál mindkettő megvan. Elismeréssel vagyok Birta Antal, Hargita Megye Tanácsa vezérigazgatójának munkájáért, aki észrevette a törvény előírásainak következményeit, és ennek módosítását kezdeményezte a mezőgazdasági minisztériumnál, és köszönöm Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor közbenjárását - nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke a napokban elfogadott, termelői könyvek érvényességére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet kapcsán.

- A 2018/70-es számú törvény életbe lépésével módosult a termelői könyvekre vonatkozó előírás, ezzel a lépéssel sok székelyföldi gazda került volna nehéz helyzetbe, egyrészt a termékeik értékesítésének akadályoztatása, másrészt a mezőgazdasági szubvenciók, APIA-támogatások igénylésével lettek volna gondok. Mi azt kértük, hogy törvényes előírások tegyék lehetővé a már kinyomtatott, illetve kiadott termelői könyvek érvényességének meghosszabbítását - ismertette Birta Antal vezérigazgató a módosítás lényegét.

A termelői könyvek használatát 2014-ben vezette be a román kormány, az élelmiszer- és zöldségpiacokon történő termelői értékesítés elősegítése céljából, valamint a mezőgazdasági termékek forgalmazásának törvényes kereteinek megteremtésére. Hargita Megye Tanácsa és a polgármesteri hivatalok több ezer termelői könyvet adtak ki, amelyeknek érvényessége 2019-2020-ig szól, és az ilyen termelői könyvvel rendelkező gazdák az idei törvénymódosítás miatt nem tudták volna forgalmazni termékeiket és pályázni az APIA-támogatásokra. Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett módosítás révén a már kiadott termelői könyvek továbbra is használhatóak az eredetileg megjelölt érvényességi időpontig.

Csíkszereda, 2018. április 5.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774