Hargita megye turisztikai stratégiáját erősítené a Rural Growth nemzetközi projekt

Madéfalván beszélték át a követendő jó példákat

(0 Szavazat)73 megjelenítés

A Rural Growth Interreg Europe projekt nemzetközi partnertalálkozója zajlik a napokban Hargita megyében február 19 – 23 között. A főpályázó Nagykanizsa Város Önkormányzata mellett Hargita Megye Tanácsa is partner annak a hét ország szervezeteit tömörítő programban, amelynek célja a turizmus ágazatában érdekelt kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése. Kedden, február 20-án a madéfalvi Amadé Panzióban nyitották meg az ötödik partnertalálkozót.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint a nemzetközi projekt Hargita megye újraírandó turisztikai stratégiájának gerincét képezheti majd. – Hargita megyében a vendégéjszakák száma nő. A turizmus a kis- és középvállalkozásokra épül, ezen vállalkozások szolgáltatásait, kínálatait kell összekapcsolnunk, hogy közösen változatosabb programcsomagot kínáljunk külföldi vendégeink számára. Megyénk minden évszakban számos kikapcsolódási lehetőséget nyújt a bakancsos turizmustól, a téli sportokon keresztül a nyári fürdőzésekig – mondta beszédében az alelnök kiemelve, hogy a partnerországok jó példáit nem lemásolni kell, hanem azokat alapul véve beépíteni a helyi adottságokat, hagyományokat felhasználva a térség turisztikai kínálataiba.

Csibi József polgármester a község történelmét és kulturális életét ismertetve elmondta, hogy hosszútávon fenntartható turizmusra van szükség. – Egy panziót nem elég jól működtetni, a felhalmozott tudást át kell adnunk a gyerekeinknek. Erre vannak példák Székelyföldön és erre kell még jobban ráerősítenünk – fejtette ki a polgármester.

Az európai uniós programban akcióterveket dolgoznak ki olyan problémák megoldására, mint például az értékesítés, a programok összehangolása az ajánlatok vonzóbbá tétele érdekében, illetve segítik a turizmus területén tevékenykedő kis- és közepes vállalkozásokat arculatuk kialakításában, szolgáltatásaik népszerűsítésében.

A RuralGrowth projekt korábbi találkozóiról itt olvashatnak:

http://hargitamegye.ro/hirek/a-turizmus-teruleten-vallalkozok-versenykepesseget-novelnek.html

http://hargitamegye.ro/hirek/a-turizmus-fejleszteset-a-helyi-adottsagokra-kell-epiteni.html

http://hargitamegye.ro/hirek/a-helyi-turizmus-problemait-vitattak-meg-a-megyehazan.html

https://www.borbolycsaba.ro/hirek/borboly-csaba-tervezzuk-egyutt-ujra-hargita-megye-turisztikai-strategiajat/

 

Csíkszereda, 2018. február 20. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774