Brit lobogó került a székely zászló mellé
(0 Szavazat)215 megjelenítés
H. E. Paul Brummell brit nagykövetet fogadta a csíkszeredai megyeházán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke április 28-án, csütörtökön. A megyeelnök a legelején röviden bemutatta A székelység története kötetet, valamint a Gyöngyössy János ehhez készült illusztrációiból nyílt kiállítást a Megyeháza Gaériában.
Utolsó frissítés: péntek, 2016 április 29
Ezt követően az irodájában ismertette a nagykövettel a megyei turisztikai fejlesztési célokat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állam általi támogatásának igényét, a román nyelv oktatásának ügyét nem román ajkú diákok számára, a készülő román–magyar jó együttélési kódexet, az autonómiatörekvéseket, a megyezászló kérdését, továbbá a helyi vállalkozók segítésére és a szakképzés fellendítését célzó tevékenységet. Mindezekről írott anyagot is átadott elmondva, hogy a nagykövetségek figyelmét kéri ezekre a problémákra, és segítségüket kéri a bukaresti média és politika átal gerjesztett etnikai feszültségkeltés csökkentésében, akárcsak a valós problémák megoldásában, mint a fiatalság elvándorlása, amely az egyik legnagyobb gondot jelenti a térségben. Azt is tudatta a nagykövettel, hogy bár a helyi autonómia nemzetközi és hazai törvények által szavatolt, Hargita és Kovászna megyében akadályokba ütközik az alkalmazása a törvények jogpozitivista értelmezése miatt. Borboly Csaba felhívta a diplomata figyelmét arra, hogy más megyéknek is van zászlójuk, de csak a székelyföldiek esetében indítanak pereket ellene.
– A területi autonómia, amit a magyar közösség kér, kilencven százalékban a törvények által szavatolt helyi autonómia elemeit tartalmazná. A helyi autonómiára ugyanúgy szükség van az ország más részeiben is, a sajátos, eltérő kultúrájú térségekben azonban, mint amilyen a Székelyföld, tovább kell gondolni azt, és a helyi adottságokhoz kell igazítani. Sajnos a bukaresti nacionalista retorika nem engedi, hogy normális párbeszédet folytassunk erről a kérdésről. A bukaresti nagykövetségeknek szerepük lehet e téma normális mederbe terelésében – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.
A megyeházán tartott találkozó végén Borboly Csaba átadta a megyezászlót H. E. Paul Brummellnek, valamint a Károly walesi hercegnek Hargita megyébe szóló meghívót, amelyben Böjte Csaba tevékenységére hívja fel a figyelmet. A nagyköveti látogatás következő helyszíne a Sapientia egyetem volt, amelynek megtekintésekor a megyeelnök a román állami finanszírozás szükségességére hívta fel a figyelmet, hiszen az itt élő magyarok is adófizetői a román államnak. A következő állomáson, a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói székhelyén működő Kájoni Herbáriumban a megyei elöljáró elmondta, hogy a szigorú törvényekkel akadályozzák Böjte Csaba tevékenységét, holott az hiánypótló, és bátorítani kellene, hiszen több ezer gyermeket, fiatalt nevel. A szépvízi Csengő Szövetkezetben tett látogatáson a gazdák példás összefogására hívták fel a figyelmet, az ilyen típusú szövetkezések ugyanis jövedelemhez segítik a termelőket, ezért ezt a folyamatot szeretnék erősíteni.
A csíkrákosi Cserei-kúriában tartott ebéd utáni búcsúzáskor Borboly Csaba székely viseletet adott ajándékba a nagykövetnek.
Csíkszereda, 2016. április 28.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)215 megjelenítés