Gyorstesztekkel nem állítható fel megbízható diagnózis
(0 Szavazat)30 megjelenítés
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint továbbra is a szakemberek véleményére támaszkodva hozzák meg a döntéseket a megyében, nem az interneten terjedő népszerű szalagcímek alapján.
Szimpatikusnak hangzik, azonban fals eredményeket hozhat a gyorsteszt – szögezte le Tar Gyöngyi, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Mint mondta, ezzel a módszerrel a szervezetben kialakult ellentest-szintet lehet felmérni.
Utolsó frissítés: hétfő, 2020 április 27
„A gyorstesztekkel az a probléma, hogy csak arra jók jelen pillanatban, hogy a fertőzésen átesett pácienseknél megvizsgáljuk az ellentest-szintet. Ennek az a magyarázata, hogy más betegségekkel szemben, a koronavírus esetében a fertőzés ellen harcoló ellentestek későn jelennek meg a szervezetben, mindössze a 7., 8. naptól. Ezek a gyorstesztek tehát a szervezetben megjelent ellentestek számát mérik, amelyek csak bizonyos szám fölött válnak aktívvá. A gyorstesztek tehát egyáltalán nem jók arra, hogy első pillanatban kimutassák a fertőzést” – szögezte le Tar Gyöngyi.
A szakember szerint a betegek az első egy hétben a leginkább fertőzőek – tehát, ha gyorsteszteket végzünk, elveszítjük a hasznos periódust, amikor a fertőzés kimutatható. A gyorstesztek olcsóbbak – nem szükséges elvégzésükhöz a PCR-készülék - és természetesen, amint a nevében is benne van, gyorsabbak is, de a diagnózis felállításában használhatatlanok. Éppen ezért máshol sem használnak gyorsteszteket a diagnosztizálásra, a világ bármely pontját néznénk. „A gyorsteszt arra lehet jó, hogy megvizsgáljuk reprezentatív mintán, hogy hányan estek át a betegségen egy városban, egy településen”.
Hogy érdemes-e tömeges tesztelést végezni? Tar Gyöngyi a PCR-vizsgálatok szakértőjére hivatkozik, aki szerint a tömegektől begyűjtött alapanyagokon végzett tesztek eredménye megtévesztő lehet. „Azért nem érdemes kockáztatni, mert minden pozitív eset után kialakul egy góc: ha egyetlen eset is elkerüli a figyelmünket, az további fertőzötteket von maga után. Mi tehát a klasszikus módszereinkkel dolgozunk, az eredményeink pedig azt igazolják, hogy helyesen járunk el, nem követtünk el hibát eddig sem”.
Az erről készült videó az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/635943187137429/
Csíkszereda, 2020. április 25.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)30 megjelenítés