Hargita Megyei Levéltár sajtóközleménye

(0 Szavazat)137 megjelenítés

Hiánypótló segédletet jelentetett meg a Hargita Megyei Levéltár Miután Románia Nemzeti Levéltára és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködése nyomán, 2014-ben – egy nagyszabású, egész Erdélyre kiterjedő projekt részeként – megjelent a Hargita Megyei Levéltár 1919 előtt keletkezett levéltári forrásainak kétnyelvű jegyzéke, az elmúlt napokban elhagyták a nyomdát a repertórium második, helyi kezdeményezésre íródott kötetének példányai is.

A vaskos, több mint 620 oldalas levéltári segédlet mind szerkezetében, mind pedig külső jegyeiben igyekszik követni az első kötet tartalmi és grafikai koncepcióját, ily módon is érzékeltetve, hogy egy korábban elkezdett munka folytatásáról van szó. Míg az első kötet 258 fond és gyűjtemény 1919 előtt keletkezett anyagáról, mintegy 700 folyóméternyi iratanyagról adott áttekintést, addig a második kötetben feldolgozott anyag jóval nagyobb terjedelmű, hiszen 590 fond és gyűjtemény kb. 3000 folyóméternyi iratát ismerteti.

A szerző, Bicsok Zoltán levéltáros a fondokat és gyűjteményeket 10 nagy témakör (közigazgatás, jogszolgáltatás, oktatás, gazdaság, egyházak, politikai és szakmai szervezetek, egészségügy, rendvédelem, személyi és családi hagyatékok, iratgyűjtemények) szerint csoportosítva tárgyalja, tájékoztatást adva egy-egy fond terjedelméről, évköréről, az abban található fontosabb irattípusokról és azok keletkezési idejéről. A hatékony keresést betűrendes fondmutató és helynévmutató segíti.

A kutatóközönség tájékozódását szolgáló, hiánypótló kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa és a Levéltárosok Hargita Megyei Egysülete támogatta.

(Adin Ţifrea, a Levéltárosok Hargita Megyei Egyesületének elnöke)


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774