Háromszázezer lejt utalt ki Hargita Megye Tanácsa műemlékek támogatására

(0 Szavazat)35 megjelenítés

Műemlékek felújítására összesen 300 ezer lejt különített el Hargita Megye Tanácsa az augusztusi tanácsülésen. A határozat 17 épületet érint, a megyei tanács tervezési, illetve kivitelezési munkálatokat támogat, összesen nyolc tervezésre és kilenc munkálatra. Ennek nyomán felújítási munkálatokat végeznek Csík térségében a zsögödi templomon. A Csíkszentlélek községhez tartozó Mindszent, a Kozmáshoz tartozó Lázárfalva, a Csíkszentsimonhoz tartozó csatószegi, a Szépvízhez tartozó csíkszentmiklósi templom, valamint a csíkszentkirályi Úrnapja kápolna felújítási tervének elkészítését támogatják, és ugyancsak segítik anyagilag a csíkszentmihályi központi  műemlékegyüttes részét képező volt „Balogh Anna-féle kocsma” felújítási tervének elkészítését.

Udvarhelyszéken is több települést érint a határozat: Székelyudvarhelyen a Jézus szíve római katolikus templom felújítását, a lövétei malmot, az Ugron-kúriát, a bögözi templom kő és fa alkotóelemeit, a rugonfalvi református templomot, a korondi unitárius templomba pedig beszerelik az elektromosan fűthető padokat. Etéden a helyi református templom restaurálási tervének elkészítését támogatják.

A gyergyószentmiklósi  Szent Miklós római katolikus templomban ajtójavítást végeznek, a gyergyóalfalvi plébánia a restaurálási tervének elkészítéséhez kapott támogatást.

– Térségünk fontos részét képezik a műemlékek, amelyek nemzeti identitásunkhoz tartoznak, így lényegesnek tartjuk azok rendszeres karbantartását, vagy ha szükséges, restaurálását. A kisközösségekben, a rurális környezetben az egyház az összetartó kapocs, így alapvető dolog, hogy az épületeit is különös gonddal kezeljük – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök.

Csíkszereda, 2015. szeptember 2.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774