Helyi jó példák a vállalkozásra, az itthon boldogulásra

(0 Szavazat)13 megjelenítés

A szakoktatás és a környezettudatosság népszerűsítése volt a célja annak a Szakmák hétvégéje elnevezésű rendezvénynek, amelyet Hargita Megye Tanácsának alintézménye, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezett pénteken, november 15-én Gyergyószentmiklóson a Tig-Rad System faipari vállalkozás székhelyén az ARBOR Vállalkozók Szövetsége társszervezésével. 

A sikeres rendezvényen közel száz diák fordult meg a nap folyamán Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Székelykeresztúr térségéből. A fórumnak elméleti és gyakorlati része is volt, az elméleti képzésen az egyetlen lány résztvevő, Balla Izabella, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont diákja különdíjban részesült.

A gyakorlati részben, amely a szakma értéke mellett a környezettudatosságra is fektette a hangsúlyt, nyolc iskola résztvevői, háromfős csapatokban fából szemetes ládákat készítettek. A zsűrizés sem maradt el, ahol a csapatmunkát, a versenyszellemet, a megjelenést és a hatékonyságot is figyelembe vették. A zsűri által kiválasztott öt diák pedig egy 1,5 m x 1,5m-es faházikót rakott össze előre gyártott elemkből. Az esemény zárásaként díjaztak: első helyezést ért el a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont csapata, második lett a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola csapata, és harmadik helyezést értek el a Korondi Szakközépiskola diákjai.

– A Szakmák hétvége rendezvény célja az volt, hogy népszerűsítsük a szakoktatást, helyi vállalkozók jó példáin keresztül bemutassuk a diákoknak, hogy egy szakma elsajátításával itthon is lehet boldogulni. Emellett a környezettudatosságra is hangsúlyt fektettünk, e köré épült a program gyakorlati része – ismertette Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója.

– A szakma elsajátítása megélhetést, az itthon boldogulás és a saját vállalkozás indításának lehetőségét biztosítja a fiataloknak. Higgyünk a fiatalokban, a szakoktatásban – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a közösségi oldalán közzétett videóüzenetében, és gratulált a nyertes csapatoknak:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/721556801662005   

Gyergyószentmiklós, 2019. november 15.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774