Helyi és megyei szintű egyházi rendezvényeket egyaránt támogat a megyei tanács
(0 Szavazat)66 megjelenítés
A kisebb, helyi jellegű, de a nagyobb közönséget érintő, megyei szintű egyházi rendezvényeket is támogatja Hargita Megye Tanácsa. Idei pályázati kiírásában újdonság, hogy a történelmi egyházak igényelhetnek támogatást saját megyei szintű, vagy partnerekkel közösen szervezett hitéleti tevékenységeikre, rendezvényeikre. A kiírás célja, hogy olyan rendezvények is kapjanak finanszírozást, amelyekre nem lehet más kiírásokon pályázni. A kisebb, helyi jellegű rendezvényekre pedig az ifjúsági vagy kulturális tevékenységeket támogató progamban lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni.
Utolsó frissítés: kedd, 2017 március 21
A Hargita megyei egyházakkal együttműködésben szervezett rendezvények támogatása tehát kimondottan a hitéleti tevékenységekre vonatkozik, és a Hargita megyei történelmi egyházak pályázhatják meg, amelyek a román törvénykezésnek megfelelően voltak megalapítva és bejegyezve. A pályázat feltétele, hogy a támogatott eseményt június második fele és november között kell lebonyolítani, illetve több éve működő megyei szintű rendezvény kell legyen, amelynek összköltségvetése legkevesebb 15 ezer lej.
A pályázatokat Hargita Megye Tanácsának iktatójába (Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, vagy a területi irodáknál: Székelyudvarhely, 1918 December 1. út 9.sz.; Székelykeresztúr, Szabadság tér 55. sz., II. emelet; Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15 sz.) kell benyújtani, határidő: április 19., 10 óra.
A pályázati űrlap igényelhető Hargita Megye Tanácsának székhelyén, a területi irodákban, illetve letölthető Hargita Megye Tanácsának honlapjáról: egyhazak.hargitamegye.ro. Kapcsolattartó személy: Lukács Levente, telefon: 0734 994372, e-mail: lukacslevente@hargitamegye.ro .
Csíkszereda, 2017. március 21.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)66 megjelenítés