Fiatalok Hargita megyében – Hátrányos helyzetű fiatalokkal konzultáltak

( Szavazat)78 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa Fiatalok Hargita megyében 2020 elnevezésű ifjúsági stratégia megtervezéséről tartott megbeszélést március 16-án, szombaton Csíkszeredában a megyeháza márványtermében, ahol hátrányos helyzetű fiatalokkal folytattak konzultációt. Hasonló találkozót már tartottak a gyergyói és udvarhelyi térségben is. 
 A meghívott fiatalokat és a szervezetek képviselőit Kelemen Gábor, Hargita Megye Tanácsa nemzetközi pályázatokért felelős osztályvezetője köszöntötte, aki röviden ismertette a program lényegét: „Azért találkozunk, hogy a különféle véleményeket összegyűjtsük és szakértők segítségével hozzuk létre azt az ifjúsági stratégiát, ami megalapozza a 2014-2020-as periódusban a megyei tanács ifjúsági programjait, pályázati kiírásait”. Hargita Megye Tanácsának eddig is volt ifjúsági stratégiája, de ez 2014-ben lejár, ezért szükséges újragondolni, melyek a mai ifjúság prioritásai, ugyanakkor az EU-s pályázati kiírások is a 2014-2020-as időszakra terveznek.
A projekt alapja az Európai Unió ifjúságfejlesztési, Youth in Action – Fiatalok lendületben – elnevezésű pályázata, amely keretet és lehetőséget teremt az ifjúsági infrastruktúra fejlesztésére. Hargita megye kulcsfontosságú tényezőként kezeli az ifjúsági szférát, és bevonja a fiatalokat a megye jövőképének megtervezésébe. További célként tűzi ki az ifjúság mozgósítását, a YOUTH pályázat megismertetését a fiatalokkal, amellyel ösztönzi a pályázati lehetőségek kihasználását, illetve olyan tevékenységek bemutatását, amelyekkel új perspektívát nyújthat az ifjúsági szervezetek számára. A szombati alkalom lehetőséget nyújtott a hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy érvényesíthessék álláspontjukat az ifjúsági stratégia kidolgozásában.
A folytatásban Gáti Attila a Pont Csoport részéről vezette a konzultációt, aki kiemelte annak fontosságát, hogy a létrejövő ifjúsági stratégia a szociális problémák iránt még fogékonyabb kell legyen az elkövetkezőkben. „Ez a stratégia azért is fontos, mert ti lesztek a felnőtt generáció, és ti fogjátok majd a településeiteket vezetni. A beszélgetés célja, hogy mindegyik szervezettől kapott gondolatból próbáljuk meg összegyúrni a fejlesztési stratégiát” – hangsúlyozta Gáti Attila.
A konzultációs gyakorlatokat négy kisebb csoportba szervezve tartották meg a résztvevők a Pont Csoport munkatársainak vezetésével.
 
Csíkszereda, 2013. március 16.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774