Főesperesekkel egyeztetett Borboly Csaba
(0 Szavazat)50 megjelenítés
A történelmi egyházak főespereseivel találkozott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 19-én, a megyeházán. A találkozó fő témáját a megyei tanács pályázati programjai képezték, ugyanakkor felmerült európai uniós pályázati lehetőségek kiaknázása is.
Utolsó frissítés: kedd, 2015 október 20
– Minden évben jelentős összegekkel támogatjuk az egyházakat, programok szervezését, ravatalozók építését, beruházások kivitelezését, kiemelten a műemlék épületek megőrzését az utókor számára. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy igény szerint tudjunk segíteni az elképzeléseik megvalósításában, illetve hogy minden törvényi előírásnak megfeleljenek a pályázatok egy hosszú távú, biztonságos építkezés érdekében – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök.
A megbeszélésen szó esett a 2016-os egyháztámogatási kiírás prioritásairól. A jelenlévők megegyeztek abban, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a toronyórák javításának, illetve a harangok automatizálásának. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy érdemes a különféle, leginkább gyerekeknek, fiataloknak szóló programokat támogatni, hiszen sokan felnőttkorban is az ilyen táborokban szerzett élményekből táplálkoznak.
Szó volt még az európai uniós pénzek lehívásának a lehetőségéről, amiről a közeljövőben egyeztetnek, hisz fontos, hogy amikor lesznek kiírások a POR és a FEADR alapban, akkor az egyházközségek pályázatokat adjanak le, hiszen jelentős összegeket nyerhetnek, ami hozzájárul az egyházközség fejlődéséhez.
Csíkszereda, 2015. október 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)50 megjelenítés