Több napos képzésen vesznek részt az egyházmegye kántorai
(1 Szavazat)79 megjelenítés
A csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Ház ad otthont február 15–18. között a kántorok számára megszervezett továbbképzésnek, melyet Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Művészeti Népiskoláján keresztül 18 ezer lejjel támogat.
Utolsó frissítés: szerda, 2016 február 17
Tamás József segédpüspök és egyben a Zenei Bizottság titkára a Csíksomlyói Kegytemplomban tartott megnyitón örömmel nyugtázta a nagyszámban részt vevő kántorok jelenlétét, ugyanakkor köszönetet mondott Hargita Megye Tanácsának a támogatásáért, nemcsak a továbbképzésre, hanem az előző években az egyházaknak nyújtott támogatásáért és a szoros együttműködésért is. Mint mondta, részben ennek köszönhetően is döntött úgy a bizottság, hogy Csíksomlyóra szervezik a találkozót, hiszen így olcsóbban és kényelmesebben megerősödhetnek lelkileg és szellemileg a résztvevők. A képzésre három meghívott érkezik, Marcel Octav Costea, a bukaresti Szent József székesegyház karnagya és gregorian tanszékvezető a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen, Szabó Szabolcs pécsi karnagy és Lászlóffy Árpád székelyudvarhelyi zenetanár. Az elmélkedéseket Dávid György, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templom plébánosa tartja.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke párhuzamot vonva a megyei tanács és az egyház között. beszédében hangsúlyt adott a kántorok szerepének az egyház életében. Mint fogalmazott, ahogyan a megyeelnök munkáját számos kollégája segíti, úgy az egyházfők munkájához nagyban hozzájárulnak a kántorok is. Sokkal hiányosabb lennének az egyházi szertartások a kántorok és az általuk vezetett egyházi énekkarok munkája nélkül, tette hozzá. Ugyanakkor Borboly Csaba hangsúlyozta: a fiatalok keresztény értékek mentén történő oktatása, nevelése elengedhetetlen ahhoz, hogy segítsék őket az itthon maradásban, melyben nagy szerepet játszik az egyház és az általa szervezett ifjúsági találkozók, események. A megyeelnök zárásként megköszönte a segédpüspök munkásságát, amelynek köszönhetően jó együttműködés alakult ki a megyei tanáccsal. Ennek révén a közélet és az egyházi élet egybefonódásáról beszélhetünk megyénkben, és egyre kevesebbek a gondok, illetve több eredmény valósulhat meg.
Csíkszereda, 2016. február 15.
Tetszett ez a cikk?(1 Szavazat)79 megjelenítés