Kenya egzotikus világát mutatja be Roseti Bruno egyéni kiállítása

Remény kenyai fotókon

(0 Szavazat)75 megjelenítés

Az idei év első kiállítását nyitották meg pénteken, január 20-án a Megyeháza Galériában. Roseti Bruno egyéni kiállítása Kenya egzotikus és igencsak kemény világába nyújt betekintést. Ottléte alatt a Viktória tavon található Rusinga szigetén élt együtt és ismerte meg a Luó törzs mindennapjait.

A kiállítás címe Matumaini, amely reményt jelent, a Temes megyei Lugoson született fotóművész elmondása szerint ez a remény ad az ott élőknek erőt, hiszen sok áldozatot hoznak nap mint nap. Halmen Balázs méltatta a művész fotóit, aki 2010-től  sikeres projekteket vezet kenyai gyerekek megsegítésére, többek között iskolát is sikerült már építeni. Roseti Brunoval 2016-ban ismerkedtek meg és látogattak el közösen Rusinga szigetére. Halmen Balázs szerint a kiállított fotók azért is nyerték el a tetszését, mert mindegyik mögött egy történet van, hiszen a művész fotóin fellelhető embereket mind ismeri. A fotókból naptár is készült, amelyet megvásárolva támogathatjuk a szigeten élő gyerekek oktatását, akiknek ez jelenti a szegénységből kitörés egyetlen reményét.

A kiállítás február 16-ig látogatható, hétvégén is.

Csíkszereda, 2017. január 22.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774