Kétnapos karácsonyi vásárt szerveztek Csíkszeredában

Egy vásár is lehet ünnep

(1 Szavazat)56 megjelenítés

Mintegy száz termelő kínálta hagyományos székely termékeit a vásárlóknak Csíkszeredában, a Szabadság téren a december 18–19-én megrendezett helyi és hagyományos termékek karácsonyi vásárán. A Hargita Megyei Agrárkamara által szervezett, valamint Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Hargita Megyei Kulturális Központ által társszervezett esemény célja a hagyományos és helyi termékek népszerűsítése.

A péntek déli megnyitón Borboly Csaba megyeelnök köszöntőbeszédében elmondta, bízik benne, hogy minél többen állnak meg a téren, és itt vásárolják meg a szükséges élelmiszereket, ajándékokat. Elmondta, örömmel látja, hogy a korábbi évekhez képest gyarapodott a kínálat, egyre több termelő vesz részt. Beszédében biztatta a termelőket, ne adják fel, mert igény van a piacra, amit az is bizonyít, hogy a Bukarestben szervezett székely termékek vásárán nagy sikere volt a helyi produktumoknak.

– Vásárlás közben élményt kapunk, megismerjük a termelőt, a termék történetét, így sokkal jobb étvággyal fogyaszthatjuk el az élelmiszereket. Ezek az élmények közösséget formálnak, egy-egy ilyen program segít abban, hogy a gazdasági problémákon túl tudjunk lépni. Én azt gondolom, ez a vásár több mint vásár – osztotta meg gondolatait Borboly Csaba.

A megyeelnök külön üdvözölte a Bács-Kiskun megyéből érkezett Hírős Garabó Nonprofit Kft. képviselőit. A vállalkozást Hargita és Bács-Kiskun megye testvérkapcsolata révén hívták meg, hisz a kölcsönösség elve alapján számos meghívást kap Hargita megye is magyarországi vásárokra, kiállításokra, amelyeken értékesíteni, népszerűsíteni lehet a hagyományos helyi termékeket.

A rendezvényen nemcsak vásárlásra volt lehetőség, hanem hagyományos mesterségeket mutattak be, szombaton délben pedig betlehemes játékkal léptek fel a szépvízi fiatalok.

Csíkszereda, 2015. december 19.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774