Jó együttműködésekről is beszámoltak a rendkívüli tanácsülésen
(0 Szavazat)46 megjelenítés
A rendkívüli tanácsülés legfontosabb témaköre a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság költségvetésének a kiigazítása volt október 3-án, szerdán délután a megyeháza márványtermében.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2018 október 04
– Sajnos a kormány nem adta meg azt a nagyságrendű összeget, amelyek egyes megyék kaptak, de legalább november közepéig van fedezet a bérekre, kiadásokra. Köszönet az RMDSZ parlamentereinek, hogy közbenjártak, hogy megoldódjon a megyei gyermekvédelmi rendszer szorult helyzete. Most van másfél hónapunk, hogy azon dolgozzunk, hogy év végéig is legyen forrás – nyilatkozta Borboly Csaba megyeelnök.
Az ülés kezdetén jelen volt dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora és dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettes, akik beszámoltak a Sapientia EMTE és a Csíkszeredai Megyesi Sürgősségi Kórház között megkötött együttműködési szerződés fontosságáról.
– Nagyon fontosnak tartjuk, és örömteli, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről az együttműködésnek a folytatásáról hallhattunk gondolatokat rektor úrtól. A megyei kórház klinikai szintre való előléptetéséhez szükséges a tudományos kutató szférával való együttműködés, és ezen munkálkodunk közösen – emelte ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
A tanácsülés másik jeles vendége Valeria Salvatori, az Istituto di Ecologia Applicata, olaszországi környezetvédelmi kutatóintézet projekt menedzsere volt, aki a nagyvadas témakörben az Európai Bizottság megbízottjaként jár el, annak a Régiók Bizottsága (RB) által elfogadott jelentés mentén, amelyet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az RB-raportőreként készített el.
A napirendi pontok előtt Borboly Csaba megyeelnök beszámolt arról a 2 napos tanulmányútról is, amelyet Ember-medve konfliktusmenedzsment témában szerveztek Montanában. Jó példákkal gazdagodtak a villanypásztorok, a medvebiztos konténerek és az állati tetemek begyűjtését illetően, ugyanakkor a lakosság számára tudatosító kampányok jó gyakorlatait is megismerhették. A megyeelnök bemutatója az alábbi linken tekinthető meg.
A beszámolót meghallgatta Valeria Salvatori kutató is, aki beszámolt a testületnek két napos itt tartózkodásának céljáról: a téma körüljárása érdekében a különböző érintett felek képviselőivel találkozik és velük készít interjút.
– Az Európai Unió megbízásából a Régiók Bizottságában elfogadott jelentés után azon munkálkodik, hogy a különböző érdekelt felek együtt keressék meg a megoldásokat. Az összetett kérdéskört csak Brüsszelből nem lehet megoldani, szükséges helyben meghozni döntéseket a megelőzés érdekében is, és az érdekelt feleket a vadgazdálkodás témájában is közelebb kell hozni egymáshoz. Vannak szakértők, jó példák, amiből lehet merítkezni, ezért is köszönjük Valeria Salvatori munkáját – fogalmazott Borboly Csaba, megyeelnök, aki külön kiemelte Demeter László biológus tevékenységét, aki az egyik mozgatórugója a témának Hargita megyében.
A költségvetés módosításának elfogadása mellett 10 000 lej támogatást szavaztak meg a Digitális Székelyföld IT konferencia megszervezésének támogatására. Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt a Youth&SPA EU-s projektben, melynek projektvezetője Hévíz.
– Fürdővárosaink fiataljait szeretnénk segíteni, gondolkodjanak városuk jövőjén, erre kaptunk EU-s forrást, a projekttől a fiatalok idegyökereztetését és itthon tartását várjuk – emelte ki Borboly Csaba.
A tanácsosok egyhangúan fogadták el a 2018-as évre a régészeti programot és az egyháztámogatási program összegeinek átcsoportosítását.
Ugyanakkor a megyei utak fejlesztése érdekében is két döntést hozott a testület: jóváhagyták a 128-as megyei út (Gyergyóditró-Orotva) és a 133-as jelzésű megyei út (Székelymuzsna és Maros megye határa) technikai dokumentációját.
Csíkszereda, 2018. október 3.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)46 megjelenítés