Kilőtték a gyermekvédelmi központba betörő medvét

Normalizálni kell a tusnádfürdői helyzetet

(0 Szavazat)28 megjelenítés

– Mától nyugodtabban alhatnak a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ lakói. Az éjszaka a Szent Anna vadásztársulatnak sikerült ártalmatlanítani azt a bakk medvét, amely a hónap elején 5 ajtón át behatolva rámolta ki a hűtőszekrényt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthonban – tájékoztatta a megye lakosságát közösségi oldalán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, elismerését fejezve ki a fürdőváros vezetőségének, hogy közös erővel sikerült megszerezni a szükséges engedélyeket.

Júliusban két esetben támadt emberre a medve Tusnádfürdőn (kutyáját sétáltató helybélire majd a hónap végén egyTusványoson résztvevő fiatalra támadt), de többször betört lakásokba, panziókba élelmiszer után kutatva, illetve ebben az időszakban, amikor a gyümölcsök is érnek, naponta bejárnak az udvarokra.

A második támadás megelőzhető let volna, hisz Borboly Csaba megyeitanács-elnök idejében felhívta a hatóságok figyelmét a valós veszélyre: Egy hét múlva kezdődik Tusványos! Nem hagyhatjuk, hogy a héten történt medvetámadás (https://bit.ly/2mk2gng) megismétlődjön! – írta július 13-án.

Augusztus elsején a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői házában, a Szent László Gyerekvédelmi Központban keresett élelmet a medve. Kolozsvári Tibor megyei tanácsos, a központ koordinátora elmondta, éjjel két órakor ment be a medve az épületbe a főbejáraton keresztül. Élelmiszert keresett, szét is verte a hűtőládát a központban, ahol több mint ötven gyermek él.

A tusnádfürdőiek megelégelték a tarthatatlan helyzetet ezért augusztus 2-án és 3-án lakossági fórumot tartottak és petíciót fogalmaztak meg, kérve a veszélyes medvék elszállítását.

Pár napra rá, augusztus 5-én egy kettős medvetámadás borzolta a kedélyeket: kora reggel a 28 éves tusnádfürdői M.B. a vonatállomás felé tartott, amikor rátámadt a feldühödött anyamedve (két bocsa a vasútállomásnál található konténerbe szorult). A közelben lakó 27 éves M.J. sietett segítségére, viszont őt sem kímélte a megvadult anyamedve, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sebészeti műtétre szorult. Hősiességéért Maksai Józsefet augusztus 14-én a megyei tanács ülésén Önzetlenség-díjjal tüntették ki.

Az újabb medvetámadások után Borboly Csaba megyeelnök kérésére összehívták a Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottságát, amely augusztus 6-án, hétfőn ülésezett. Jean Adrian-Andrei, Hargita megye prefektusa felszólította az illetékes dekoncentrált intézmények vezetőit, hogy fokozott prioritással kezeljenek minden olyan beadványt, ami a tusnádfürdői helyzet rendezését szolgálja.

A tusnádfürdői polgármesteri hivatal és a helyi vadásztársulat által benyújtott tizenkét kiemelési kérés közül hatot bírált el pozitívan a környezetvédelmi minisztérium: 4 anyamedve és azok 9 bocsának elszállítását, továbbá két veszélyes bakk medve kilövését hagyták jóvá.

A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter augusztus 11-én, szombaton Tusnádfürdőre látogatott Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökemeghívásának téve eleget.

Augusztus 15-én éjszaka a Szent Anna vadászegyesületnek sikerült ártalmatlanítania azt a veszélyes medvét, amelyre kilövési engedélyt kaptak a minisztériumtól.

– A városba bejáró bocsos anyamedvék elszállítását is sürgetnünk kell! – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

A megyei tanács a medvetámadások ügyében tett eddigi lépéseiről itt olvashatnak: http://vadkarok.hargitamegye.ro/vagy a közösségi oldalon: https://www.facebook.com/vadkarok/ tájékozódhatnak.

 

Csíkszereda, 2018. augusztus 16.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774