Kimozdul a holtpontról a Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti út helyzete

Aláírták a szerződést a tervezővel

(0 Szavazat)48 megjelenítés

Sikerült tervezőt találni a Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti 131A jelzésű megyei út felújítására. Július 18-án, szerdán írták alá a Suceava megyei Total MapInvest Kft. a tervezési szerződést Homoródszentmárton polgármester, Jakab Attila és alpolgármestere, Nágó István jelenlétében. A szerződés aláírására Felsősófalván került sor, ahol a napokban zajlik a XXIV. Székelyföldi Tánctábor.

Mint azt korábban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Abásfalván is ismertette a helyiekkel, annak ellenére, hogy ezen út leaszfaltozására is az RMDSZ parlamenti képviseletének köszönhetően sikerült kormánytámogatást lehívniuk. Ennek megvalósítása elhúzódik az előző, szakszerűtlen tervek miatt. Hozzátette, hogy gyakorlatilag a megyei tanács kollégái voltak kénytelenek rendbe tenni a rossz tervet az előző közbeszerzés során. Ezért állt elő az a helyzet, hogy miközben a Homoródalmás felé vezető úton jól haladnak a kivitelezéssel, addig a keményfalvi rész még tervezési fázisban van. A megyeelnök szerint ugyanakkor annak ellenére, hogy a szerződés szerint hatvan nap áll a tervező rendelkezésére, arra kérte a tervezőt, hogy minél előbb készítse el a terveket, hiszen a megyei tanács szakemberei ezt megelőzően komoly erőfeszítéssel szinte mindent rendbe tettek. Az aláírást követően a megyei tanács illetékes munkatársai és a tervező helyszíni terepszemlén is egyeztettek. Borboly Csaba ugyanakkor ismételten kéri a helyieket, hogy vegyenek részt a folyamatban, és a tervezés alatt, majd az elkészülte utáni konzultáció során is fogalmazzák meg észrevételeiket. Hozzátette, bízik benne, idén meg tudják hirdetni a közbeszerzést a kivitelezésre is.

Az említett szakasz több mint hat kilométeren kerül felújításra, amelynek becsült értéke közel 11 millió lej. A 131A jelzésű megyei út felújításának részletei és előző közleményeink itt olvashatóak.

Csíkszereda, 2018. július 18.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774