A helyi közösségek és életfeltételek javítását célzó fejlesztési tervek kerültek előtérbe
(0 Szavazat)94 megjelenítés
– Tekintettel a menesztett kormány gazdasági „hozzáértésére”, az idén a községek és a városok költségvetés-kiegyenlítése céljából feleakkora összeg állt Hargita Megye Tanácsa rendelkezésére, mint tavaly, így az idén a visszaosztott összeg felhasználására vonatkozóan azt az elvárást fogalmaztuk meg a települések irányában, hogy konkrét, a törvény által előírt dokumentációval előkészített fejlesztési tervekre igényeljenek pénzalapokat – vezette fel Borboly Csaba megyeelnök a január 18-i rendkívüli tanácsülés első napirendi pontját.
Utolsó frissítés: hétfő, 2018 január 22
A beérkezett települési igénylések elsősorban az életkörülményeket és a gazdasági fejlődést elősegítő fejlesztési tervekre vonatkoztak, amelyek jelentős mértékben hozzá járulhatnak a fiatalok itthon maradásához, valamint a külföldön élők hazavonzásában. A mérlegelési szempont az volt, hogy legyen kézzelfogható eredménye a fejlesztési tervnek, és tényleges támogatást jelentsen a helyi tanácsoknak, ugyanakkor azt is szem előtt tartották, hogy az új költségvetési kontextusban számos település fog kisebb, adott esetben nem elégséges költségvetéssel gazdálkodni a tavalyi évhez képest.
– Köszönet illeti a Hargita megyei polgármestereket, hogy a benyújtott, megalapozott igénylésekkel jelentősen könnyítettek a megyei tanács munkáján, ugyanakkor köszönöm Barti Tihamér és Bíró Barna Botond alelnök és a megyei tanácsosok által tanúsított együttműködési készséget is, amely nélkül ma nem sikerült volna döntést hoznunk – összegezte a tanácsülés eredményességét Borboly Csaba.
Jelentős előrelépés a gyergyószentmiklósi és a székelyudvarhelyi kórház komputertomográffal való felszerelésének támogatása. De összegeket fordítanak területek vásárlására, amelyeket fiataloknak szánnak, házépítésre (Zetelaka), kisipari park létrehozására (Csíkszenttamás). Minden térségben folytatódik az oktatási intézmények korszerűsítése, a közbiztonság javítását célzó intézkedések (térfigyelő kamerák felszerelése, önkéntes tűzoltó-alakulatok felszerelésének fejlesztése), a csíkdánfalvi kerámiagyártás újraélesztése, a megyei lovasélet fellendítése.
A részletes igénylések az alábbi oldalon érhetők el:
http://investitii.hargitamegye.ro/note-de-fundamentare
Borboly Csaba elnök, valamint Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos ülést követő élő bejelentkezése az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1485570108157034/
Csíkszereda, 2017. január 18.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)94 megjelenítés